2008. 06. 04.

Na végre!

Na hát ez eléggé szuper! Köszönjük, Emese!! Még csak 3 napja beszéltünk róla, és már meg is csináltad. Korábban, amikor az emberek elkezdtek bloggolni, nem értettem, minek jó ez. A naplóírás még csak hagyján, de ezt így a világ előtt minek? Aztán ennyiben maradtunk, én és a bloggolás. Majd jó pár évvel ezután eszembe jutott, hogy jó volna egy fotós blog, ahol leírnám az aznapi fotós élményeimet. Csak azokat, semmi "édes naplóm, ma úgy érzem, kicseszett a világ" típusú szarokat. Aztán persze ezt sem csináltam meg, mert csak. De mivel "egyedül nem megy", és most nincs egyedülség, most itt vagyok, és végre és zsírság van! Na akkor jöjjön is egy kép, ami ma alkottunk a párommal.
Miután lefotóztuk a borokat egyesével, próbáltunk pár kreatív dolgot, amit kértek, persze semmi konkrét, szóval hogy találjunk ki valamit. Hogy mit találtunk ki, azt sejted, és hogy mennyire nem jött össze elsőre, azt meg látod. A kész képről levágni terveztük a kezet és talán az üveget is, de mivel ez nem sikerült, rajtahagytuk. Nati önti, én nyomom a gombot, no more comment :)

Ma volt még valami jópofaság, sőt kettő is.

Láttam végre egy szendert, nem emlékszem, pontosan mi a neve, de az a lepkefajta, ami kolibriként vibrál virágról virágra és kb fél másodpercet tölt egy nektárszippantással egy helyben, majd "ugrik" a következőre. Érdekesen kinéző lepkeféle, főleg hosszú szipkája miatt. Kettőt sikerült kattintanom rá, aztán lelépett. Az egyik úgy-ahogy még éles is lett :)

Na ez itt a kép helye, mert Nati gépén kártyáján van, és az meg hol is. De úgyse nagy kép, szóval mindegy.

A másik jópofaság, hogy elkezdtem fotózni egy újságnak, és portrét kellett készítenem egy 16 éves lányról, aki világbajnok balettáncos. A világbajnok nem jelző, hanem szó szerint értendő. Na ez is elkészült, de ezt csak a pécsiek fogják igazán tudni értékelni, meg akik ismerik Pécset és tudják, hogy mi az, meg hol van az a Barbakán.
hm?
:-)
Nem tom, Memese, te hogy látod, de én, részemről ilyen bejegyzéseket gondoltam letenni a kávéháziikévá (természetesen "kávéházi", de kéváházit írtam, és a Firefox helyesírásellenőrzője ezt ajánlotta fel. Annyira megtetszett ,hogy elfogadtam!) asztalra.
Kedves egészségünkre! :)

(Minden nap nem írok, az tuti, de remélem, soxor. Ti is biztos remélitek ;-) )

2 megjegyzés:

Mándi Emese írta...

:)
Hát ez igazán.. kávéháziikévá asztalra való kis desszert volt, köszönjük Mester! :)

Megmondom őszintén én erről a képről azt hittem - mármint a borosról - hogy ez DIREKT ilyen! :)) Szerintem zsííír lett. :)
(Ez a zsír most nagyon divatba jött, elnézést mindenkitől.) :)

Ez a Barbakán vagy mi.. itt hallgattam először Unicum Laudét (természetesen ez is az Iván miatt volt).

És ide azzal a szenderes képpel, Quentin Mester! :)

RealQuentin írta...

Nem direkt, ezt faszán elcseszte Nati :D de annyira megtetszett nekünk, hogy nem töröltük le.
Szerintem a zsír zsír, bár én már kb 4 éve használom, szóval nem zavar. Bár, ha divat, akkor majd kitalálok valami mást. Mondjuk mák.
Majd lehet, hogy megkeresem és beszúrom utólag, ha lehet ilyet, mert hogy külön bejegyzést nem nyitok a kedvéért, az tuti, mivel szar lett :)

És egy hozzászólásban elég egyetlen "mester". Muhahaa :)

JF!