2008. 06. 23.

Csónakból kérészt..

..avagy megpróbálkoztam a lehetetlennel.

A hétvégén a Tiszánál jártunk. A folyó épp virágzik, napnyugta előtt kérészek ezrei rajzanak. A látvány lenyűgöző. Ezek az édes kis állatok hatalmas nyüzsgést rendeznek, szállnak minden felé, cikáznak a víz felszínén, végeláthatatlan rajba tömörülve röpülnek a folyó felett, és villám gyors mozgásukkal kergetik őrületbe az amatőr fotóst az ő még amatőrebb első próbálkozásai közepette.
Nem vagyok egy kifejezett természetfotós, ez már többször is bebizonyosodott. Legutóbb egy hatalmas pipacsmező szélén, de ez egy másik sztori. :)
Szeretem ugyanakkor a természetet, az ilyen különleges jelenségeket pedig méginkább, így azért gondoltam csak megpróbálom lefotózni a "virágzást".

Namost a probléma ott kezdődött, hogy nem elég, hogy ezek a kis kérészek hihetetlen fürgék, de ráadásul szombaton csónakból próbálkoztunk a lehetetlennel, így tehát a célpont mellett folyamatosan mozgott a "talaj" is, ezáltal én is. Aztán. Mivel a nap már bőven lemenőben volt, a folyón sok helyen a fény sem volt már elég. Ahogy hajóztunk hol ide-hol oda, hol volt fény - hol nem, hol átállítottam az érzékenységet - hol nem, hol bemozdult a kérész, hol kiszállt a képből, hol akármi.

Be kellett látnom egy idő után, hogy a gépnek is, nekem is, sőt mindenkinek jobb lesz úgy, ha én ezt most inkább befejezem, és átadom a teleobit másnak, hátha nagyobb hasznát veszi mint én. Így is lett.
Letettem a gépet, és elkezdtem végre élvezni az egészet. Felálltam a csónakban, szeltük a vizet.. körbenéztem, és körülöttem mindenfelé kis kérészek ezrei repkedtek. Egyszerre haladtunk, kezemet kinyújtva szinte elértem őket. Felnéztem az égre, és ahogy haladtam, velem együtt haladt a kis állatka is, rohant előre, sietett. Kevés az ideje..

http://keresz.blogspot.com/

Áh, nem lehet elmesélni, milyen volt ez. És hiába minden fotó, azt a nyüzsit, azt a mozgást és hangulatot visszaadni egyetlen álló képpel sem lehet. Ezt látni kell és kész.

Sajnos az első napon nem sok éles és jó kép sikerült, de egyet azért megmutatok most, a többit meg még halászom. :)

(A célállat a képen pirossal jelölve.)

5 megjegyzés:

Szamee írta...

sírok!

Célállat!
Jaj Emese...te nem mész százzal:)

RealQuentin írta...

A poén állat volt, különben meg ja, biztos nem könnyű. Azt hiszem, megint lemaradtam(tunk) róla, egyszer már nagyon szeretnék elmenni. Mennyi ideig tart egyébként? És ti hogyan, befizettetek egy túravezetőre, vagy hogy voltatok ott?
A természetfotót meg, úgy tűnik, nem neked találták ki. EMESE, a természetben csomó minden mozog! Próbálkozz először tájfotókkal, sziklafalak, meg ilyesmi :-D

ultramarin írta...

RealQuentin: Egy-egy helyen 4-5 napig tart, ebből általában a közepe a főrajzás. A Tiszán délről indulva kb. 3-4 hét alatt ér végig felfelé haladva a virágzás. Ha sietsz, a keleti országhatár közelében még elcsípheted őket, Tokajnál sztem már végeztek erre az évre. (Tiszalöknél 24-én kedden volt a fő menet.)

Mándi Emese írta...

Huby alapvetően a Tisza-tónál jártunk, de ott egyik délután beültünk egy motorcsónakba, és elvitettük magunkat a folyóig.

:))) Tudom, hogy jobb, ha én nem próbálkozom ilyenekkel, csak nagyon extrém esetekben, de ez pont az volt. :) Ha eljutok odáig, mutatok majd eredményesebb képeket is, talán. :)

RealQuentin írta...

mindenképpen akarok majd én is, köszi a válaszokat!