2008. 06. 18.

Kárpátaljai tócsarajzok


A múlt hét végén rövid kárpátaljai kirándulást tettünk családi körben, és memese azóta nyúz, hogy élménybeszámoljak. Nos, íme: eső után a tócsák ott is vizesek. Sőt, az optika általános törvényeinek megfelelően ott is tükröznek. Ebben speciel hasonlít kárpátalja kis hazánkra.

Sok mindenben persze nem hasonlít.

Először is - a határt átlépve feltűnően sok a benzinkút. Én nem is értem... Arrafelé sokkal nagyobb lehet a gépkocsik fogyasztása, ez lehet az ok.

Apropó határ. Itt még elő kell kotorni az útlevelet, pedig már egész elszoktunk tőle. A kamionok hosszú sorban állnak átjutásra várva. Személyautóval viszonylag keveset kellett várni, mindenféle kitöltendő cetliket nyomtak a kezünkbe, hogy addig se unatkozzunk. Összedobtuk orosz és angol nyelvtudásunkat, és tőtögettünk...


A következő egy ablak volt, ahol mindenféle dolgokat (útlevél forgalmi, stb.) beadtunk. Mint kiderült, még többet is, mint kellett volna. Az egyik cetlit a következő állomáson keresték rajtuk. Gyöztünk mutogatni, hogy nekünk már nincs olyan, mi azt is beadtuk az ablakon. Csóválták a fejük, hogy az lehetetlen, mert az nem oda kell. Végül egyikük bizonyításként beszólt az ablakos fülkébe, így aztán mégis előkerült a hiányzó cetlink.

Ezután már szabad is volt az út a Kárpátok bérceivel körített rónaságra. Első utunk Ungvárra vezetett. A GPS-be nem sikerült bejuttatnunk a szálloda címét, így hagyományos módon navigáltam. Hála remek tájékozódási készségemben és kiemelkedő térképolvasási tudásomnak elsőre odataláltunk a szállóba.
A szállodában választhattunk az ukrán és az orosz nyelv, mint kommunikációs eszköz között, szerencsére ez utóbbit vittünk magunkkal, így hamar megkaptuk szobáinkat. Meg kell mondjam, kellemes csalódás volt, teljesen kultúrált, szépen felszerelt, tágas szobákat kaptunk, és még a fürdő is tökéletesen rendben volt. Ez ott nem lényegtelen, mert bizony arrafelé még mindig a guggolós dívik.

A honfoglaláson íly módon szerencsésen átesve - és némi muníciót magunkba gyűjtve - elindultunk belvárost keresni. Mivel autóval indultunk, ez nem is volt olyan megszokott. Az utak vetekednek a pár évvel ezelőtti erdélyi főútvonalak minőségével, gödrök és hiányzó csatornafedők (!) színesítik arrafelé az úrvezetők unalmas vezetési tevékenységét. A közlekedési szabályok sajátos értelmezése csak hab a tortán. És most nem csak olyasmire gondolok, hogy körforgalomban a bejövőnek van elsőbbsége, ilyen máshol is megesik. Általános szabály arrafelé, hogy a terepjáróknak, a BMW-knek és a lesötétített ablakú autóknak van elsőbbségük, ebben a sorrendben. (Mert ha nem tartod be és jó kedvében találod a tulajt, végül még az is lehet, hogy életben hagy.)

Mindezek ellenére sikeresen eljutottunk - a piacra. (Családi döntés.) Nos, én két dolgot jegyeztem meg belőle: olcsó a cigi, és más a cipőválaszték, mint idehaza. Balogh igazi zsibvásárban reménykedett, ahol egymás után henteregnek fillérekért a jobbnál jobb M42-es hélios optikák, pelengek és ki tudja még milyen csodák. Nos, ilyent nem találtunk. Ittunk viszont kvászt, vettünk halvát és csatangoltunk egy csomót. A végén még a kocsit is sikerült megtalálni, és némi kacskaringó után tényleg Ungvár belvárosa felé vettük az irányt.
(folyt.köv.)

2 megjegyzés:

Mándi Emese írta...

Én az oroszokhoz vágyom, de nagyon.. mindig is szerettem volna megismerni legalább egy kis részletét az országnak, de amióta fotózom, ez méginkább így van.
Mégha ez nem is az az ország, akkor is nagy érdeklődéssel olvasom az ilyen úti beszámolókat - így ezt is-, úgyhogy én a magam részéről köszönöm előre is, szórakoztató, érdekes mese ez. :)
(Még akkor is, ha nem tudom, mi a kvász és mi a halva.) :)

Ez a csatornafedeles dolog meg nagyon durva! :)

RealQuentin írta...

Jók ezek, és jó az ötlet, eredeti szerintem így egy körképet csinálni - sorozatot.

Csak most vettem észre a kérdésedet a villámosnál, bocsi, de válaszoltam:
https://www.blogger.com/comment.g?blogID=8800851612877206078&postID=7836335946839583437