Azt szeretem, amikor nem kell gondolkodnom, hanem a kép elém jön, beköszön, és nekem csak meg kell nyomni az exponálógombot. Ezek ritka pillanatok. Amikor az ember külföldön van, vagy fotóstúrán, akkor sokkal könnyebben jönnek, mert valami "képre-kész" hangulatban van olyankor. De amikor ezek a pillanatok a saját otthonában lökik oldalba, akkor még meglepőbb ez az egész. Ma csak annyi történt, hogy kimentem a konyhába, és útközben beleakadtam ebbe a képbe. Nem akarok belemagyarázni semmit, nekem úgyis mást mondana, mint nektek, de ha nem ismerném a modellem, akkor is azt mondanám, hogy meséket rejtenek ezek a fáradt kezek-szemek. Most nektek (is) mesélnek. Szép álmokat mindenkinek!
Bejegyzések
4 megjegyzés:
Nagyon szép kép...
Sok minden eszmbe jutott róla a gyerekkoromról a nagyszüleimről, de nem akarok túl szentimentális lenni. Habár ez egy blog, és akár le is írhatnám, de inkább csak nézem ezt a képet.
(képzeld, még a régi, azt hiszem caola reklám, is eszembe jutott :)
Üdv,
és sok ilyen fotót még!
W
messziről tudtam, hogy te voltál.
Ez nagyon megfogott-ahogy ránéztem, kb 20 évet pörögtem vissza az időben. Nagymamám jutott az eszembe, a környezet, a szemüveg...Rég nem fogott meg egy kép ennyire!Szóval köszi az időutazást!
:-)))))
Hát ez nagyon!:-)
Grat, és DánkeSün!!!!!!!!!:-)
R.
Megjegyzés küldése