2008. 06. 12.

Első fogás az idén

Jól azt hittem, hogy minden nap fogok írni ide, de legalábbis minden nap, amikor fotóztam is valamit. Egyrészt jól megunnátok, másrészt meg nem bírom szuflával. Minden nap kint cirkálunk a POSZTon, minden nap tudnék feltenni valamit belőle, sőt, de hát nahát. Nem megy és kész. Viszont a tegnapi cirkálás után nekiindultunk a hazaútnak és persze kezdődött a vihar. Nem nagyon érintett minket víz szempontból, de azért hébe-hóba villogott a nagyvaku. Úgyhogy kitettem Natit otthon (fáradt volt, lába fájt, stb.) és húztam Dél felé, amerről jöttek a fények. 18 kilométert mentem, Palkonyára értem, először a tóra gondoltam, hogy a partjára állok, és lesz valami tükröződés is, de aztán úgy döntöttem, hogy a villámok és magam közé veszem a templomot, hogy annak majd milyen szép sziluettje lesz.
Mert az nem ám úgy van, hogy egy villámot csak úgy lefotózok, a képet ilyenkor is megtervezem. (Persze olyan is volt már, hogy másfél órás villámeső és mennydörgések közepette fel- s alá autóztam helyismeret híján Zemplénben, és a fenenagy tervezgetés okán végül egyetlenegy villámot se fogtam...)
No és mire úgy gondoltam, hogy megtaláltam azt a mellékutat, ami nagyjából a templom fölé visz, és majd de jó lesz, hát onnan semmi más nem volt, csak egy hidroglóbusz. Azért ez is jobb, mint egy "szimpla" horizont. Eső nem volt, villámok is alig-alig. Klasszikusan kezdődött: felállítom az állványt, teszem rá a gépet: hopp, egy gyönyörű villám szalad szembe, persze hiába még. Utána fél perccel már a keresőben nézek körül, hogy beállítsam a képkivágást: ott villan nekem szembe egy. Belenéztem éppen a gépbe, amikor jött, szóval ez sem volt meg. Kezdtem ideges lenni, mert amúgy is 3-5 percenként voltak már csak és egy reitkábban, hogy most akkor lesz-e még.
Lett. 5-6 sikerült. Nem sok, ha a befektetett 36 km. autózást is hozzátesszük, kifejezetten kevés, de legalább már nem mondhatom el, hogy az idén még nem kaptam el egyet sem. Itt az egyik, szassztok!

Kérek szépen viszajelzéseket, hogy nem túl sötét-e. Itt fontos volna, hogy látszódjon, hogy mi a a stájsz: PS-ben OK, képnézegetőben OK, de itt öléggé sötétnek tűnik. Pedig benne hagytam a colorprofilt. Hm?

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Egy technikai kérdés a gyakorlott villámfotóshoz: hány perces expókkal szoktál dolgozni?
Én mostanában próbálkozom vele, de eddig még nem sikerült elfogadható képet összeütnöm.
ultramarin lennék - csak nem sikerül saját nevemben küldeni a hozzászólást

Mándi Emese írta...

Nnna! Pont mint a csillagfotózás. :)))) Őőőrület! :)
Én amúgy nem értek hozzá milyennek kellene lennie, de szerintem nem sötét. Szép.

RealQuentin írta...

ultramarin: B záridő. Ha megvan a villám, befejezem az expót. :)
Neked miért nem szokott sikerülni?

memese, köszi :)
De nem őrület, tök egyszerű és jó képeket lehet zúzni, viszonylag egyszerűen.

ultramarin írta...

hm Erre speciel nem gondoltam :) Gondoltam, beállítok 1-2 percet, oszt lesz, ami lesz...
Amúgy mostanában próbálkoztam vele párszor, először túl világos volt még, aztán túl messze ment a vihar, meg ilyesmi. Ja, és távkioldó nélkül, így B szóba sem jöhetett, fél perces expókat lőttem. Vannak villámok helyenként, de nem kép egyik sem igazán.

RealQuentin írta...

A kompakt időkben muszájból én is így csináltam. Bár távkioldóval és így megspóroltam az önkioldó időzítés másodperceit, mert az mondjuk eléggé dühítő, amikor éppen ezalatt szalad keresztül a frankós villám az obi előtt... Aztán lett, ami lett.
De B-vel egyszerűbb... sőt, igazából baromi egyszerű. 2-3 kép után sejthető a helyes rekesz és ISO, a többi meg megy magától. A különböző záridők miatt úgyis különböző lesz mindegyik kép.
És figyelni a környezetre is.