És tényleg..

azt hittem, hogy na most! megvan, Ő az, szigorúan nagybetűvel.. Le kellene már erről szoknom, hogy terézanyut játsszak és aki kicsit kedvesebb az átlagnál, arra mindjárt azt gondoljam, hogy „ő a herceg fehér lovon” – mikor tudjuk, hogy fehér ló, na az nincs, maximum szürke..

Olyan sorsszerűnek tűnt az egész, éppen törölni szerettem volna a regisztrációmat arról a bizonyos oldalról, mikor levelem érkezett tőle. Gondoltam megnézem, hiszen mi bajom lehet, ezért vagyok itt. Kedves volt, nem tolakodó, vicces és mint tudjuk ez azért elég fontos az ember lányának. Elkezdtünk vadul chat-elni és – az internetnek meg sok smile-nak köszönhetően – jókedvűen tértem nyugovóra, hogy mégis csak vannak jó képességű fiatalemberek és igen ez a példány pont rám vágyik. Mivel a chat párbaj alatt bátorra ittam magam belementem, hogy találkozzunk személyesen mindjárt másnap – na ez volt az egyes számú hiba!! El is jött a másnap, egész nap idegbajosan, feszülten vártam az esti NAGY TALÁLKOZÁST, hiszen aznap megoldódik az életem és véget ér a magányos karácsonyok sora…

A megbeszélt időpontban, kipirulva várakozok a megadott helyen, de ő késik.. nem jó jel, de elhessegettem magamtól az ilyen sötét gondolatokat egy perc alatt. Várok és méregetem az embereket; „jaj, csak nem ő legyen az, aztán a következő percben, megpillantva egy újabb hím egyedet: „kérlek add, hogy ő legyen az” – persze nem. Aztán befut valaki az épület elé és vadul nézelődik. Én méregetem és magamban fohászkodom: „ne, ne”, a következő percben veszi elő a telefonját - itt kellett volna a megérzéseimre hallgatni és lelépni, második hiba!! – és már rezeg is az enyém a tenyeremben.. húú, nincs mit tenni, itt áll két méterre a telefonom világít veszettül, lebuktam. Odalép, bemutatkozás, majd hosszas vajúdás, hogy akkor hova üljünk be egy kicsit ismerkedni. Végül egy cukrászdára esik a választás, ahol én egy kávét és egy vizet rendelek, míg ő jókedvűen befal egy krémest.

Nem szaporítom tovább a szót, nem olyan volt, mint amit a kép alapján vártam. A legdurvább, hogy fotós barátnőm jelezte „figyi már, ez a kép kicsi, nem vehető jól ki rajta” – köszönjük Emese! :)
A stílusa, ahogy beszélt, ahogy gesztikulált se volt az igazi.. mekkora átverés ebből a szempontból a technika forradalmi vívmánya, az internet!

Most már csak egyet mondjatok meg nekem! Hol vannak azok a magányos pasik, akik szintén ismerkedni szeretnének és nem az internet (képek, szavak) mögé bújva próbálják más megvilágításba helyezni valódi személyiségüket??