2008. 10. 06.

Aszlema! *

Huh, sziasztok, már azt hittem, sosem sikerül belépni! Nem elég, hogy a főoldalon minden arabul van, és 16 szón kívül semmit sem tudok ezen a nyelven (abban meg benne vannak a számok 1-10-ig), de olvasni egyet sem, de még ráadásul fordítva is kell beírni, pl. az emilcímet így: com.gmail(kukac)realquentin. Hát ez vicces :)

Tudom, hogy ez nem egy túristablog, most mégis felteszek pár túrista képet, a kedvenceim közül néhányat. El is kezdem, mert sok kedvencem van, még akkor is, ha most csak néhányat mutatok meg.

Az első és idáig egyetlen őslakos, aki megszívatott, egy fölöttéb büdös lábú, Mohamed névre hallgató (mily meglepő) csóka volt. Ezt a képet lényegében neki köszönhetem. Pár perce róttuk még csak a bazár utcáit, amikor meglátott minket Natival, felkiáltott, hogy fotós fesztivál, majd ő mutat nekünk egy frankóságot, és menjünk vele most azonnal, mert az milyen jó lesz nekünk, és azt is mondta mosolyogva, hogy nem kér pénzt. Kénytelen kelletlen elindultunk vele, félig kíváncsiságból, félig a békesség kedvéért. Aztán amikor már vagy két perce ráncigált minket mindenféle sikátorokon keresztül, kezdtem ideges lenni, mivel egyrészt jobbnál jobb témák mellett viharzottunk tova, másrészt egyre jobban bűzlött a dolog. Mondtam Natinak, hogyha nagyon olyan helyre érünk, ahol sehol senki, inkább erősen forduljunk vissza, mert még a cuccunk bánja esetleg, ha netán körbeáll minkát par haverral hirtelenjében. A kérdésre, miszerint hová megyünk, milyen messze és mikor érünk oda, az volt a válasz, hogy itt van mindjárt, és majd meglátjuk. (Azóta már tudom, hogy náluk minden "itt" van és minden "mindjárt" van. No az egész sztorit nem írom le, de a lényeg az, hogy ahová vitt, az semmi volt, a csávó lába nagyon büdös volt (pedig ugye a napi többszöri ima napi többszöri lábmosást is jelent, és persze kért pénzt, két különböző felindulásból is kifolyólag. Dühösen otthagytuk, és nem kapott egy petákot sem, és nekiindultunk a visszafelé útnak a sikátorok útvesztőjében. Sikeresen visszataláltunk, és útközben leltük többek között a fenti képet. Semmi extra, de mégis nagyon szeretem: a színek, a fények, az emberalakok, a formák és a Plus szatyor miatt, amit itt Tunéziában nem sokszor láttam (mint ahogy boltot sem).

A másik kép, amit Mohamednek köszönhetek (és inkább hálával gondolok a büdöslábúra, mint dühvel), az ez a lány. Méghogy nem szabad őket fényképezni, meg nem szeretik... egy frászt! Odafelé megpróbáltam elkapni, de európai módon engedélyét kértem (mivel észrevette, amikor a gépet kezdtem felemelni, ugye :) ), mutatva, hogy le akarom fényképezni. Hevesen tiltakozott, de láttam rajta, hogy hízik a mája. Szelíden gesztikulálva erőszakoskodtam egy sort, de továbbra sem engedte, majd Mohamed továbbtuszkolt, eszem a búráját. A kép a visszafelé úton készült, amikor is újra meglengettem a gépet, hogy cica, most akkor már csakugyan lekapnálak, és nem tiltakozott, sőt, ez a látvány fogadott a keresőben...

Illetve itt van ez a másik kép is, ami talán megint csak semmi extra, inkább annak alátámasztéka, hogy szabad ám itten embereket fotózni. Igazából bamba voltam, mert a viselkedésük maga volt a felhívás kattintásra, mert amikor meglátták nálam a gépet, vigyorogni kezdtek, és volt olyan pillanat, amikor mindhárman idenéztek, csak lemaradtam róla. Szóval bátorság, fotóstársak, és igenis SZABAD embereket fotózni itten, az arab világban, legalábbis ebben az eleurópaisodó csücskében. Tudom, hogy ilyen szó nincs, és talán túlzás is, de azért sejthető, mire gondolok.

Szemben mondjuk ezzel a lesifotóval, na itt nem lett volna szabad fotózni, legalábbis ezt nem, de eléggé vonzott a téma. Pláne, miután a lábmosó helyiségben pislantottam (ott nem mertem fotózni, meg különben is tele volt a gépen és bent sötét - de legközelebb talán megkérdezem őket), és a helyiség tele volt, mert éppen erre az imára készült a férfinép.

Mindenféle érdekeskedő átvezetés nélkül itt a következő kép, az egyik kedvenc az árusokról készült több tucatból. Megdöbbentő, hogy milyen kacatok voltak ezen a standon, a hangtechnika a Sokol szintű rádiónál kezdődött, és a büszke X-Bass feliratot viselő mono táska (ridikül) magnónál végződött. Itt jegyzem meg, hogy bár ez fotós szempontból teljes mértékben érdektelen, de az utcai hanghordozó-árusoknál kb. 85:15 a kazetták és CD-k aránya, a kazetta javára... kell még egy kis idő, míg ez megfordul, és végül nyer az MP3...

Ilyen és hasonló képeket sokat láthattunk már, azok általában jobbak, mivel süti őket a nap, többféle színes fűszer van, nagyobb zsákokban, stb. ennek viszont annyi az érdekessége, hogy én csináltam... ennyi. :)

És végül két kép, amihez nincsen komment, csak szeretem őket.
Ha hazaérek, nem lesz időm egy ideig, de remélem, tudom majd még folytatni, mert képet tudnék mutatni még bőven, ezek itt csak a Sousse-i látogatás rövid 2 órájának terményéből egy szűkmarkú válogatás.
A képeket csak a kijelzőn, meg laptopon láttam, bocs ha esetleg gányosak rendes monitoron...
*Aszlema = Szia

5 megjegyzés:

joruba írta...

Azért elég nagy fless az a Tunézia. Én már jó pár éve voltam ott, de még mindig megélek az ott összeszedett élménykészletből.

Mondjuk kell egy adag empátia és türelem hozzá, hogy (legalábbis a mi mércénkhez mért) mindenféle furcsaságukat be tudjuk fogadni, de ha ezen túllendültünk, egész jól érezhetjük magunkat.

Nem beszélve arról, hogy komoly potenciális felvevőpiacnak tűnik hosszú évek óta reménytelenül porosodó 3 + 2, Milli Vanilli, Bad Boys Blue meg Dolly Roll kazettáim számára. Eredetben foglalkozatott ugyan a szépészeti ipar is (törülközők közül előbányászott Amo szappan ugye), de Huby leírása alapján aszem hamar csődbe menne a biznic :)

Várjuk a folytatást!

Khudá háfiz!

Tamás írta...

Irigykedés. Az száradó ruhák, és az ablakban ülő leány a kedvenceim.
Mennyi látnivaló!

Mándi Emese írta...

Dedede, túristablog! Meg fotósblog, meg mesélősblog, meg anyázósblog, meg amit csak akarunk. :) Úgyhogy ide még a túristabejegyzésekkel, jó ezeket olvasni. :)

Amit Mohamed csinált, az annyira tipikus! Ezeknek komolyan ez a mániájuk! Agybaj. Megmondják, hogy ők most akkor megmutatják a tutit és csak visznek-visznek.. idén Egyiptomban még a tengervíz sekélyes részén is ezt csinálták, eléggé idegesítő volt. Búvárcuccal a fejemen épp követtem volna a kis halacskámat, erre ott fárasztott a hülyeségeivel valamelyik, hogy majd ő mutat nagy halat meg mittoménmit. Elzavartam. :))

Érdekes amúgy amit írsz, nekünk tavaly nagyon sok elutasító tapasztalatunk volt, szintén Souss-ban. Sokat fotóztunk ott, mindenféle helyeken. És sokszor tényleg nagyon nem szerették..

Tunézia egyébkén csodálatos, én nagyon szeretem. Várom én is a folytatást, jöjjön bármikor is. :)

Amúgy az arab lábát.. nem is értem Mester.. minek szagolgattad? :)))

Kertész László írta...

Jaaa! Így várhatok apám, hogy végre lépjél a sakkban. A képek jók lettek.

RealQuentin írta...

Az arab lábát nem lehetett nem szagolgatni, mivel egy "szent" helyre vitt legvégül, és levette a cipőjét, értelemszerűen. És onnan kezdve durván elgázosítás volt, bakker.
Laci, hja, de majd most már lépek nemsokára :)
Lesz még egy sor, arcokra fogok koncentrálni, rövidesen! :)