2008. 10. 15.

Rendszerhiba

Az este óta nincsen netem. Komoly gond ez egy magamfajta netfüggőnek, reggel fel is vettem a harcot a világgal, de azonnal. Gyanút fogtam, hogy talán a telefon miatt, vonal ugyanis mint észleltem, nem volt benne. Hívom rögtön Anyut aki közli, hogy hát ez így van már vagy három hónapja, jó ha tudom. Jamondom oké, de most már net sincs. Érv: kell a francnak a vezetékes telefon..

Történt ugyanis, hogy az egyik hónapot elfelejtették befizetni, erre a szolgáltató (T-Online !) se szó se beszéd kikapcsolta. Anyu nem szereti az ilyet, elvárná, hogy legalább figyelmeztessenek előtte. Teljesen igaza van. Aztán jött a következő hónap, kiszámlázták a kikapcsolt telefonszolgáltatást is. Hát jóhogy az meg aztán főleg nem lesz befizetve! Na így megy ez egy ideje, részemről észlelés nélkül eddig csak azért maradt az ügy, mert egészen tegnap estig volt internetem.

Távközlés

Ma telefonálok okos ügyintézőknek, kérem árulják már el legyenek kedvesek, miért nem ég a kis piros biszbasz ott, hogy ADSL. Első próbálkozás kudarcba fullad, mert annál a fél mondatnál, hogy az előfizetése aktív, tehát ha Önnek mégsem működik az internete, akkor.. pip-pip-pip - és itt a vonal megszakad.

Kezdem elölről, újra bepötyögök mindent, leküzdöm a gépi ügyintézőt, fél óra és kapcsolódik az élő. Az első nem sokat tesz hozzá az ügyhöz, de aztán a kapcsolt ürge azt tippeli, hogy talán szinkronizációs hiba lehet, ő ott most újra is indítja, ha jó jó, ha nem, majd otthonról telefonáljak. Mondom oké, de ha már így szóba jött.. lehet-e összefüggés a két probléma közt, mármint hogy nincs telefon sem ugye? Azt mondja mindenképp. Oké, de telefon hetek óta nincs, net meg csak az este óta - válaszolom. Jó hát ő nem tudja, akkor továbbkapcsol.

Eljutok sorban a harmadik ügyintézőhöz, itt adhatom meg újra az azonosító adataimat meg mindent.. idióta a rendszerük is, nem csak ők. (Már elnézést.) Mondja a liba, hogy az valóban előfordulhat, hogy azért nincs net, mert nincs telefon. Mondom remek, de meg is mondaná, hogy ez így is van-e? Kérdezi telefon az én nevemen? Mondom nem, enyémen csak a net. Akkor ő bizony nem tud ez ügyben felvilágosítást adni. Próbálok érvelni, hogy de a telefon az Édesapám nevén, de hiába. Akkor is neki kell telefonálnia. Folytatom a küzdelmet, hogy szuper, de neki meg a nettel kapcsolatban nem fognak elárulni semmit, mert nem az ő nevén van, nemde? Ketten egyszerre telefonálni pedig nem tudunk ám.. nehezen fogja fel. Továbblépünk.

Kérdezem, hogyan lehet az, hogy csak tegnap óta nincs net? Azt mondja hát ha nincs telefon, nincs net. Mondom én ezt értem, de mint mondtam, telefon hónapok óta nincs, net meg csak az este óta. Néhány körös ismétlés, végre felfogja. És ekkor megszületik a válasz is: ja akkor eddig rendszerhiba miatt volt netem. Ledöbbenek. Ez most komoly? Azt mondja igen. Ha eddig volt netem, akkor az csak rendszerhiba miatt lehetett.

Ennyi. Én itt el is köszöntem.
Rendszerhiba.

6 megjegyzés:

Hugi írta...

Akkor Hugi erre csak annyit mond:
wááááááááááhááááááááb :D :D :D

Mándi Emese írta...

Erre mást nagyon nem is lehet. :D :D

Hugi írta...

Hát éppenséggel lehetne, de azt itt inkább nem ugye... :D

RealQuentin írta...

vaze.

RealQuentin írta...

Ihaj, nagykorúak lettünk, a legelső bejegyzés már nem látszik a főoldalon :)

Mándi Emese írta...

Jéé, hehe. :)