Paparazzi, pedofil!

Sziasztok! Érdekes felvetés lehetne, hogy ki mit tart a legnehezebben fotózható témának.
Biztos sok érdekes és tanulságos válasz születne, nekem is akadna egy-két dobogós jelöltem, és nem kizárt, hogy az egyik a strandfotózás volna.

Aki próbálta már, sejti miről beszélek. Profi(nak tűnő) felszereléssel amúgy is gyakorta halmozottan hátrányos helyzetűnek érezhetjük magunkat ha embertársainkat szeretnénk fotózni, mert gépet látva az esetek nagy többségében ijesztő gyorsasággal tőrnek elő az ilyen-olyan asszociációkra épülő zsigeri bizalmatlansági reflexek. És ha mindezt strandon félpucér emberek között szeretnénk művelni, akkor meg aztán különösen nem számíthatunk sok jóra.

Nem tudom kiben hogy, mindenesetre bennem még élénken él annak a sajtófotósnak az esete, aki nyári cikkhez fotózott illusztrációt egy balatoni strandon, mire azon kapta magát, hogy bilincsbe verve cipelik az őrszobára. Ott csak nagy nehezen sikerült megértetnie a közegekkel, hogy – ellentétben az ott tartózkodók vélelmével ­– nem unalmas esti órái kitöltésére gyűjt alapanyagot, mindössze a munkáját végzi.



Különösen kritikus a helyzet, ha gyerekekről van szó - és itt nem csak a strandokra gondolok. Azt hiszem fárasztó elfoglaltság volna ha striguláznom kellene, hányszor gondoltak már eddig pedofilnak. És hosszú sorokat töltene meg az ezzel kapcsolatos „szülői” számonkérések sora is.

Úgyhogy alapjában konfliktus kerülő ember lévén marad hosszú záridős tájképezés, meg titokban elsütött nagylátós kalózkodás.

Pedig ha körbenézünk, hihetetlen izgalmas témákkal találkozhatunk. Egy strand maga a megtestesült szociológiai rezervátum, igazi napolajban fogant fotográfus eldorádó, de ha már fotózni nem nagyon lehet, marad a szemlélődés, gyakran az is nagyon szórakoztató tud lenni..