2009. 07. 13.

A mór

.
Íme itt ez a fotó, egy újabb, hajnalba átnyúlt szakmai túra (a szülinévnapos aktív különítmény speciális kiscsoportos foglalkozása) - számomra egyik kedvenc - végterméke, egy fotó a mórról a bérházi gangon, ahonnan beljebb már - hiába a koncentrált erőfeszítés - kulcs vagy akár a többi otthoni híján végülis nem jutottunk.

És most jöhetne itt egy kis képregény arról, hogyan lehet igazán jól elütni 5 pirkadati órát a félig kihalt vasárnapi belváros viszonylag kis területén anélkül, hogy néhány tekercs filmen kívül bármi mozgalmas is keresztülpörögne hajnalra megalkotott, zárt kis világunkon, de ehhez meg az kellett volna, hogy tegnap nem dumálok bele a scannelésbe, amit persze nyilván megtettem, ezzel jól be is zavartam, és a képek most ennek rendje s módja szerint nagyjából használhatatlanok is, bármi értékelhetőre várni kell.. még nem is tudom meddig.

Addig is marad itt ez, egy korábbi, rövidebb, ámde valamivel sikeresebb kísérlet eredménye, és hogy visszatérjek mondókám eredeti, bár akkor még fel nem libbentett gondolatszálához, ez például pontosan egy olyan fotó, amit - bár kedvelem őket, mert szórakoztatnak - a jól ismert fotós fórumokra mégsem tölteném fel.. nem, mert már szinte látom is a hozzászólásokat: karcos és szöszös, fél arc sötét, eltolódtak a színek, ferde, ésatöbbi, ésatöbbi.
Minden, amitől ezt itt most kifejezetten szeretem. :)

És íme a fotó egy átdolgozott verziója, nekem tetszik, megmutatom hát ezt is. A mór maga készítette, köszönet érte! :)


* * *
Kiegészítés - utólag
Az történt ma (a bejegyzés másnapján), hogy Mácsai Feri fotós barátunkat is megihlette a kép, letöltötte, és az alábbi verziót varázsolta belőle.
Szintén köszönet érte! :)

12 megjegyzés:

Balogh Zoltán írta...

És itt méltatlankodik,nem hiszem el...

Mindenre van megoldás,meg kel tanulni hívni és venni kell egy scannert.Ennyi:-)

BNS írta...

van benne valami, grat!

Mándi Emese írta...

Azt se tudod miről van szó, nedumáljálbeleee! :)
Kössz Gyuri!

BNS írta...

bocsánat, én a kép hangulatáról, "lelkületéről" beszélek. mondjuk az meg se fordult a fejemben, hogy az események mögé láthatnék. de akkor visszább fogom magam (ennél is jobban :-)

Mándi Emese írta...

Az első mondat mondjuk nem Neked szólt, de sebaj, azért nem árt, ha néha visszafogjuk magunkat. :D :D

YAN írta...

OKÉSAK

laan írta...

Mondjuk a szöszöket kiretusálhattad volna! :D:D:D

Mándi Emese írta...

:D
Kössz a szakértést, Laan! :D

Altnőder Emese írta...

és a látogatást, ugye
nocsaknocsakbazsaly:))))

laan írta...

tünés és szemétbazsaly:)

Altnőder Emese írta...

kézikönyv mellé térkép is jár mostmár :D

Mándi Emese írta...

..és iránytű. :D