2009. 04. 16.

Kossuth tér, 2009.04.14 - I. rész

.
Az őszödi beszéd kapcsán kipattant botrány és tüntetés-hullám alatt még csak barátkoztam a digitális technikával, nagyjából akkor kezdtem fotózgatni, akkor még a régi kis kompaktommal, de abban az időben sem a látásmódom, sem a technikai felkészültségem nem volt még meg azokhoz a képekhez, amiket azóta is sajnálok, hogy akkor és ott nem lőttem meg. Vagy legalábbis nem úgy, ahogyan ma tenném. (De ezzel együtt egyszer még lehet előszedem őket.)



No a lényeg, hogy amióta aktívan fotózom, azóta szeretném kimeríteni ezt a témát, mármint az utcai politizálást. Gyakorló munkanélküliként most adott a szabadidő egy-egy hétköznapon is, így aztán kihasználva a lehetőséget és a jó időt, kedden tiszteletemet tettem én is a Parlament "körüli" tüntetésen, amikoris odabent mint tudjuk a T. Ház épp a konstruktív bizalmatlansági indítványról és az új miniszterelnökről döntött, kint pedig az erről alkotott véleményét igyekezett a maga lényegretörő módján megfogalmazni az ott összesereglett nép.

Íme onnan néhány kép.







Folyt. köv.

15 megjegyzés:

bépé írta...

Úgy látszik itt is sikerült szerencsésen elkerülnünk egymást:))

Rolf242 írta...

Pedig én is kerestelek Titeket, de aztán rommá áztam, és elegem lett :)

Balogh Zoltán írta...

Éljenek a libák!Vagy a Néni..?

Ügyes!

Rolf242 írta...

most csak azt sajnálom, hogy nem mentem libát pakolni, mert nincs olyan nagyonjóóóó képem mint a dobozból kifelé....:D ERŐSEN nagyonjóóó az a kép! :D

Mácsai Ferenc írta...

Jó az, ha az emberek el mondhatják a véleményüket, nem volt ez mindég így!
És az is jó ahogyan a fotós mondja el a saját véleményét, amit nagyon nehéz lenne szavakkal kifejezni. Számomra a jobb alsó kép mindent el mond az eseményről, grat. és köszönöm.

Mácsai Ferenc írta...

Meg a jobb fölső is szenzációs!:-))))

jjj írta...

jobb oldal!!! alul felül...(Emese...ha ezt akarod csinálni, és egy nagyobb sorozatot, fontos az egység a képeken,én csak egy gyújtótávolságot használnék...fixen....már ez is sokat jelent, jah és a zoomolgatást hayagolnám...)üdv

Balogh Zoltán írta...

(Nem akarok beleszólni nagyon ,de egy képriport sorozatnál nagyon fontos a változatosság is.Szerintem butaság végiglőni egy témát egy látószöggel,sőt unalmas is!Egy ilyen sorozatnál azonnal egységet ad a téma.Ennél sokkal fontosabb a szín és a képformátum egysége ,pl sok fekvő kép közé ne kerüljön egy álló,stb,stb...)

RealQuentin írta...

Abszolúte szerintem is.
Gratula, baró képek!

Johnny írta...

Rendben vannak nagyon! Én is jobban szeretem, ha többféle lencsével készül egy sorozat, de ismerve Emesét, talán neki jobb lenne, ha nem cserélhetne lencsét, mert akkor kevesebbet törne össze... :)

Mácsai Ferenc írta...

Nem akarok beleszólni idegenként a "vitátokba", csak kérdezem, hogy nem a témához kellene választani az objektívet? Mert ha igen, akkor rendben van itt minden.

Mándi Emese írta...

Bépé fényképezőgéppel álcázom magam, úgy látom sikerrel. :)))
Rolf pedig ha pakoltad volna a libákat, egy külön bejegyzést tuti csinálnék belőled is. :)))
Feri ebből a néhány képből nekem is a jobb alsó a kedvencem, köszi. :)
Johnny én nem töröm, csak dobálom őket, hehe. :))

Urak nagyon köszönöm a tanácsokat, észrevételeket, ötleteket, megfontolom és beépítem őket. :)

joruba írta...

Kitűnő sorozat, elismerésem! A képekből kiindulva a neved szerintem gond nélkül helye simán becserélhető lenne nagyon sok elsimert riport fotóséval (valszeg ők is örülnének neki :) Grat még 1x!

ui.: a gyújtótávolság kérdés érdekes dolog. Korábban én is a több lencse híve voltam, de ha riportról van szó, ezt mostanság egyre inkább hanyagolom - és pont a már említett egységesség miatt - inkább csak a zúm nagylátót használom (persze rendszerint több lencse is nálam van, de valamiért nem használom őket) Legalábbis most éppen így van. Néhány éve még inkább telés voltam, jövőre meg kituggya.. :S

joruba írta...

...mármint neved helye.. természetesen :)

Mándi Emese írta...

Nagyon köszönöm joruba!!
(Foglalkoztat amúgy a gondolat, hogy e téren esetleg kipróbáljam magam.. meglátjuk.) :)