Pályázat - a kettős kihívás

Íme egy roppantul esélyes.. hát nyilván nem neveznek sokan sok jót idén sem. :))
De játéknak megteszi ez is. Viszont akinek itt sikerül labdába rúgnia, az szóljon, lemegyek előtte hídba bárhol.
Tényleg vállalom! :)

Határidő: okt. 31. 5 pm, tehát most péntek!

Digital Camera Photographer of the Year 2008

Tavalyi győztesek: POTY 2007

Hajrá! :)

boronatárcsa

Adott egy boronatárcsa, cimborák, és husi. Tehát kertisütögetés.
Jóságos a vasdarab, és nagyon jó lett a kaja:-)
+nem voltunk szomjasak :-)

Emeleti requiem

Van az úgy, hogy az ember reggel gyanútlanul felkel, s este mikor ismét nyugovóra tér, már semmi sem olyan, mint azelőtt volt. Egyik pillanatról a másikra változik meg minden.
Ez az idei év is pont ilyen, csak talán még jobban is, mint máskor.

Azt mondják a változások éve. Én nem tudom, én csak azt látom, ami velem és körülöttem történik.. az alapján pedig lehet benne némi igazság.

Ugyanakkor rég voltam biztosabb bármiben, mint abban, hogy semmi sincs véletlen, mindennek alapos oka van. Könnyebb is így elfogadni sok mindent.

Van is mit, zajlik körülöttem az élet mostanság.. nemrég például magam is megtapasztalhattam, milyen is tud lenni az, mikor egy céget utolér a Kóka féle "dübörgő gazdaság".

Váratlanul ért a csodás meglepetés, engem is, leendő exkollégákat is.

Valahogy fel kellett dolgozni a minket ért sokkot, és mi minden tőlünk telhetőt meg is tettünk az ügy érdekében.

Jól sikerült, ilyenek voltunk. :)


...

Hiányozni fogtok!

Tokaj, bor, pince

Tokaj......jó borok, szép táj, fekete pincék. Érdemes ellátogatni ide, és pár napot eltölteni. Nagy a kotraszt, van ahol minden rendben, de ha kimész a faluból, akkor rettenet. És most szólok, szezonon kívül kora este bezár minden. Se kaja, se pia :-) Nem a reklám helye, de a MakkMarci szálló jó hely, kedves emberekkel. Itt köszönöm megy a házigazdáknak ( Szabolcs Erzsébet és Papp Tibor ) a szíves vendéglátást.

És tényleg..

azt hittem, hogy na most! megvan, Ő az, szigorúan nagybetűvel.. Le kellene már erről szoknom, hogy terézanyut játsszak és aki kicsit kedvesebb az átlagnál, arra mindjárt azt gondoljam, hogy „ő a herceg fehér lovon” – mikor tudjuk, hogy fehér ló, na az nincs, maximum szürke..

Olyan sorsszerűnek tűnt az egész, éppen törölni szerettem volna a regisztrációmat arról a bizonyos oldalról, mikor levelem érkezett tőle. Gondoltam megnézem, hiszen mi bajom lehet, ezért vagyok itt. Kedves volt, nem tolakodó, vicces és mint tudjuk ez azért elég fontos az ember lányának. Elkezdtünk vadul chat-elni és – az internetnek meg sok smile-nak köszönhetően – jókedvűen tértem nyugovóra, hogy mégis csak vannak jó képességű fiatalemberek és igen ez a példány pont rám vágyik. Mivel a chat párbaj alatt bátorra ittam magam belementem, hogy találkozzunk személyesen mindjárt másnap – na ez volt az egyes számú hiba!! El is jött a másnap, egész nap idegbajosan, feszülten vártam az esti NAGY TALÁLKOZÁST, hiszen aznap megoldódik az életem és véget ér a magányos karácsonyok sora…

A megbeszélt időpontban, kipirulva várakozok a megadott helyen, de ő késik.. nem jó jel, de elhessegettem magamtól az ilyen sötét gondolatokat egy perc alatt. Várok és méregetem az embereket; „jaj, csak nem ő legyen az, aztán a következő percben, megpillantva egy újabb hím egyedet: „kérlek add, hogy ő legyen az” – persze nem. Aztán befut valaki az épület elé és vadul nézelődik. Én méregetem és magamban fohászkodom: „ne, ne”, a következő percben veszi elő a telefonját - itt kellett volna a megérzéseimre hallgatni és lelépni, második hiba!! – és már rezeg is az enyém a tenyeremben.. húú, nincs mit tenni, itt áll két méterre a telefonom világít veszettül, lebuktam. Odalép, bemutatkozás, majd hosszas vajúdás, hogy akkor hova üljünk be egy kicsit ismerkedni. Végül egy cukrászdára esik a választás, ahol én egy kávét és egy vizet rendelek, míg ő jókedvűen befal egy krémest.

Nem szaporítom tovább a szót, nem olyan volt, mint amit a kép alapján vártam. A legdurvább, hogy fotós barátnőm jelezte „figyi már, ez a kép kicsi, nem vehető jól ki rajta” – köszönjük Emese! :)
A stílusa, ahogy beszélt, ahogy gesztikulált se volt az igazi.. mekkora átverés ebből a szempontból a technika forradalmi vívmánya, az internet!

Most már csak egyet mondjatok meg nekem! Hol vannak azok a magányos pasik, akik szintén ismerkedni szeretnének és nem az internet (képek, szavak) mögé bújva próbálják más megvilágításba helyezni valódi személyiségüket??

Avas, panel, önvédelmi futás

Egy ideje már kattintgatok mindenféle panelfotókat. A legtöbben általában elég értelmetlenül, néznek rám, hogy mégis mi az isten haragját lehet azon fotózni.

Valahol értem én a kétkedésüket, mert így ránézésre valóban nem épp egy ingergazdag környezet. Miskolcon fotózva azonban egészen más problémákkal kellett szembesülnöm.

Korábban töltöttünk itt pár napot és Miskolc-Tapolca, Diósgyőri vár, Lillafüred relációban mozogva elég klasszul is éreztük magunkat. Érdemben tkp. alig fotóztam, viszont jártunkban egyre jobban birizgálta a fantáziámat az Avas és Diósgyőr és környéke fémjelezte kiterjedt betonlakótelep, ami ráadásul kellően lepukkantnak tűnt ahhoz, hogy úgy érezzem, kimeríthetetlen témára bukkantam. Két hét múlva ezért visszamentem.

Péntek délután érkeztem és gyorsan bele is vetettem magam a sűrűjébe, elég hamar megtapasztaltam azonban, hogy ez a bizonyos sűrű ezúttal szó szerint értendő.

Az ottlakókkal történő beszélgetés során mindjárt az elején megtudtam, hogy munkalehetőség nem nagyon, a környék reménytelenül „romásodik” (ők nem ezt a kifejezetést használták, csak hát ugye a politikai korrektség, a familiárisan hiperpigmentáltat meg azért mégse), ezért esnek a lakásárak, romlik a közbiztonság, terjed a bűnözés (a létező vagy nem létező összefüggések feltárásától eltekintenék). Az egyik fazon kis színes sztorikkal fűszerezte is a mondókáját, miszerint hol és miként térített veréssel jobb belátásra néhány suhanckorú, magáról megfeledkezett (roma) entitást.

Útravalóul még elmondták, hogy lehetőleg melyik környéket próbáljam meg kerülni, ha épen akarok ebből kikerülni, ha már egyszer volt annyi eszem, hogy oda jövök ahonnan, aki teheti inkább elmegy. Aztán másokkal is beszélgettem, de mindenkiből dőlt a panasz és a mindent átható frusztráció lassan rám is kezdett átragadni.

Nem segített a hangulatomon az sem, hogy valószínűleg nem mostanában találkoztam annyi egy négyzetméterre jutó részeggel, mint éppen itt. Ráadásul – a mélyben gyökerező indulatok csalhatatlan indikátoraként – néhány óra alatt vagy tucat alkalommal voltam fül és szemtanúja mindenféle verbális agresszióknak. Fotósok közül inkább a bevállalósabb kategóriába sorolnám magam, ezúttal azonban csak akkor vettem elő a gépet ha nagyon muszáj volt, kattintás után pedig gyorsan csomagoltam is vissza. Túl sokan voltak ugyanis, akiknek láthatólag nem nagyon volt veszítenivalójuk, (ellentétben velem) nekik egy fotós táska ide vagy oda, nem sokat számított volna.

Aznap már nem igazán volt kedvem fotózni a környéken, ezért este inkább a belvárosba mentem. Hát átütő sikerrel ott sem jártam. Ott ugyanis megdöbbentően nagy számú, magával szemmel láthatólag mit kezdeni nem tudó, ittas és drogos alakokkal jócskán ellátott galerik táboroztak meg parádéztak mindenfelé. Számukra az utca közepén állvánnyra állított géppel babrálva túlságosan nyilvánvaló kötekedési célpont voltam, úgyhogy hamar felhagytam ezzel is.

Másnap Diósgyőr volt soron, amiről előzetesen elmondták, hogy még Avasra is jócskán rátesz. Eleinte nem nagyon tudtam, hogy tartalmilag ez mit is jelent, aztán lassan kezdtem megérteni. Jó adag kisebb-nagyobb „élményről” tudnék ehelyütt beszámolni, a megértéshez vezető út fordulópontja azonban mégiscsak az volt, amikor odalépett hozzám egy roma asszony miszerint: „De szép vidiója van! Aggya mán el nekem! Most nyertem a laottón”. Közben odaaért középforma gyerekével egy idősebb asszony is, és elkezdte feszegetni, hogy vajon mennyit érhet a felszerelésem. „Háromszázezret csak megír nem?!”

Ezt még egy darabig, de aztán csakhamar kezdett kínosba fordulni a szitu, ezért inkább továbbálltam.

Félszemmel visszafordulva láttam azonban, hogy közben szép kis (jórészt kopasz, trikós alfahímekből álló) csoportosulás jött össze az asszonyok körül. Nagyon magyaráztak valamit és közben sűrűn felém mutogattak. Jobb híján gyorsan átmentem az út túloldalára. Közben még egyszer visszapislantottam és a szemem sarkából láttam, hogy egy kisebb csapat iramodott utánam. Szerencsére épp közeledett a villamos (ezúton is köszi a területileg illetékes közlekedési vállalatnak!), amit futva (állvánnyal és zsugorpalacknyi fotóstáskával az oldalamon nem is olyan egyszerű) sikerült is elérni. Valahogy nem voltam rá ugyanis kíváncsi, hogy vajon mennyire komoly az üzleti ajánlatuk (jelzem, mindez közvetlenül azután történt, hogy falnak támaszkodó vérző orrú ember, támadóját pedig hátracsavaró civil ruhás rendőrök mellett elhaladtam).

Szóval kaland volt , fotó annál kevesebb (ezekből néhány itt), úgyhogy összeségében elég ellentmondásosra sikerült ez a fotós hétvége. Persze ha nem akarok álságosan őszintétlen lenni, el kell ismerni, hogy részben pont az vonzott oda (még ha nem is pontosan így képzeltem el - nem vagyok naprakész a vonatkozó statisztikákban, de érzésre elég előkelő helyen állhatnak bűnelkövetésileg - szóval lehet jobban meggondoltam volna), amit végülis tapasztaltam, úgyhogy ki mit csinál, úgy amúgy..

És hogy a végét azért valamennyire optimistán zárjam (teszek is ide hozzá egy M.-Tapolcán készült - szép színes - képet, hátha), végsősoron elég tanulságos, igazi ríl szociológiai utazás volt. Bajom végülis nem esett, felszerelésem megvan, a postom elején felsorolt helyek pedig valóban nagyon szépek, a szállásul szolgáló panzió pedig aztán végképp minden dicséretet megérdemel (név és cím a szerkesztőségben)

Peace

Rendszerhiba

Az este óta nincsen netem. Komoly gond ez egy magamfajta netfüggőnek, reggel fel is vettem a harcot a világgal, de azonnal. Gyanút fogtam, hogy talán a telefon miatt, vonal ugyanis mint észleltem, nem volt benne. Hívom rögtön Anyut aki közli, hogy hát ez így van már vagy három hónapja, jó ha tudom. Jamondom oké, de most már net sincs. Érv: kell a francnak a vezetékes telefon..

Történt ugyanis, hogy az egyik hónapot elfelejtették befizetni, erre a szolgáltató (T-Online !) se szó se beszéd kikapcsolta. Anyu nem szereti az ilyet, elvárná, hogy legalább figyelmeztessenek előtte. Teljesen igaza van. Aztán jött a következő hónap, kiszámlázták a kikapcsolt telefonszolgáltatást is. Hát jóhogy az meg aztán főleg nem lesz befizetve! Na így megy ez egy ideje, részemről észlelés nélkül eddig csak azért maradt az ügy, mert egészen tegnap estig volt internetem.

Távközlés

Ma telefonálok okos ügyintézőknek, kérem árulják már el legyenek kedvesek, miért nem ég a kis piros biszbasz ott, hogy ADSL. Első próbálkozás kudarcba fullad, mert annál a fél mondatnál, hogy az előfizetése aktív, tehát ha Önnek mégsem működik az internete, akkor.. pip-pip-pip - és itt a vonal megszakad.

Kezdem elölről, újra bepötyögök mindent, leküzdöm a gépi ügyintézőt, fél óra és kapcsolódik az élő. Az első nem sokat tesz hozzá az ügyhöz, de aztán a kapcsolt ürge azt tippeli, hogy talán szinkronizációs hiba lehet, ő ott most újra is indítja, ha jó jó, ha nem, majd otthonról telefonáljak. Mondom oké, de ha már így szóba jött.. lehet-e összefüggés a két probléma közt, mármint hogy nincs telefon sem ugye? Azt mondja mindenképp. Oké, de telefon hetek óta nincs, net meg csak az este óta - válaszolom. Jó hát ő nem tudja, akkor továbbkapcsol.

Eljutok sorban a harmadik ügyintézőhöz, itt adhatom meg újra az azonosító adataimat meg mindent.. idióta a rendszerük is, nem csak ők. (Már elnézést.) Mondja a liba, hogy az valóban előfordulhat, hogy azért nincs net, mert nincs telefon. Mondom remek, de meg is mondaná, hogy ez így is van-e? Kérdezi telefon az én nevemen? Mondom nem, enyémen csak a net. Akkor ő bizony nem tud ez ügyben felvilágosítást adni. Próbálok érvelni, hogy de a telefon az Édesapám nevén, de hiába. Akkor is neki kell telefonálnia. Folytatom a küzdelmet, hogy szuper, de neki meg a nettel kapcsolatban nem fognak elárulni semmit, mert nem az ő nevén van, nemde? Ketten egyszerre telefonálni pedig nem tudunk ám.. nehezen fogja fel. Továbblépünk.

Kérdezem, hogyan lehet az, hogy csak tegnap óta nincs net? Azt mondja hát ha nincs telefon, nincs net. Mondom én ezt értem, de mint mondtam, telefon hónapok óta nincs, net meg csak az este óta. Néhány körös ismétlés, végre felfogja. És ekkor megszületik a válasz is: ja akkor eddig rendszerhiba miatt volt netem. Ledöbbenek. Ez most komoly? Azt mondja igen. Ha eddig volt netem, akkor az csak rendszerhiba miatt lehetett.

Ennyi. Én itt el is köszöntem.
Rendszerhiba.

dömperpipppik

Sziasztok! :-)

Réges régen nem voltam a madaraknál, mert meguntam őket. Nyáron nem kell őket etetni, van elég hínár. De most, megint eljött a pipizés ideje:-) Alig van víz a pocsolyában (Balaton), több helyen be lehet mászni, és közelről etetni a "dömpereket". Amig a vízben vannak nem tűnnek annyira nagynak. Amikor kimásznak, akkor már nem vagyok annyira bátor:-) És amikor 4 "tollas dömper" csámpázik fenyegető hanggal, akkor menekülök:-))))))

Konkrét észlelés

Pár ember, egy Nap, néhány Hold, a Föld
Volt ott mikor egy UFO megcsókolt egy nőt
A nő ment tovább a boltok éppen zártak
idegen mondd meg hatfejű apádnak

Hogy érinted, de nem mozdul az állat

Pár ember másnap néhány hold földön
Lécekkel várta az UFO-t hogy jöjjön
Fütyült úgy jött, reggel volt vasárnap..

Kispál és a Borz - UFO

(Klikk ide.)

Párizs egy lyukon át

Lehet, már néhányotok tud róla, hogy én is külföldeztem egy kicsit. Párizsban töltöttem egy hetet, aminek a java részét most a fotózás töltötte ki, és csak mellékesen koncerteztem is. A blogomon olvasható a sztori, ez itt most nem is érdekes. Viszont ami igen, hogy ez volt az egyik teszt-útja a lyukkamerámnak. Előtte már volt kinn velem Németországban is, de nem volt időm előhívni az ott készült tekercset, ezért nulla tapasztalattal vágtam neki ennek az útnak is. Az eredmény tanulságos. Szerencsére lettek képek, amik használhatók, és teljesen nulla egy sem, tehát legalább a fénymérés jól ment... :) Most gyors szkenben kettőt mutatok. Azt vegyétek bele, hogy ez egy doboz, amin van egy lyuk, és nulla optika. Ellenben 138-as rekesz, az van. Tehát napsütésben is 2 mp körüli záridők ISO 100-on. Vicces. Állvány nem volt nálam....

jégertonikélesztő

egy élmény volt veled...

:)

Aszlema! *

Huh, sziasztok, már azt hittem, sosem sikerül belépni! Nem elég, hogy a főoldalon minden arabul van, és 16 szón kívül semmit sem tudok ezen a nyelven (abban meg benne vannak a számok 1-10-ig), de olvasni egyet sem, de még ráadásul fordítva is kell beírni, pl. az emilcímet így: com.gmail(kukac)realquentin. Hát ez vicces :)

Tudom, hogy ez nem egy túristablog, most mégis felteszek pár túrista képet, a kedvenceim közül néhányat. El is kezdem, mert sok kedvencem van, még akkor is, ha most csak néhányat mutatok meg.

Az első és idáig egyetlen őslakos, aki megszívatott, egy fölöttéb büdös lábú, Mohamed névre hallgató (mily meglepő) csóka volt. Ezt a képet lényegében neki köszönhetem. Pár perce róttuk még csak a bazár utcáit, amikor meglátott minket Natival, felkiáltott, hogy fotós fesztivál, majd ő mutat nekünk egy frankóságot, és menjünk vele most azonnal, mert az milyen jó lesz nekünk, és azt is mondta mosolyogva, hogy nem kér pénzt. Kénytelen kelletlen elindultunk vele, félig kíváncsiságból, félig a békesség kedvéért. Aztán amikor már vagy két perce ráncigált minket mindenféle sikátorokon keresztül, kezdtem ideges lenni, mivel egyrészt jobbnál jobb témák mellett viharzottunk tova, másrészt egyre jobban bűzlött a dolog. Mondtam Natinak, hogyha nagyon olyan helyre érünk, ahol sehol senki, inkább erősen forduljunk vissza, mert még a cuccunk bánja esetleg, ha netán körbeáll minkát par haverral hirtelenjében. A kérdésre, miszerint hová megyünk, milyen messze és mikor érünk oda, az volt a válasz, hogy itt van mindjárt, és majd meglátjuk. (Azóta már tudom, hogy náluk minden "itt" van és minden "mindjárt" van. No az egész sztorit nem írom le, de a lényeg az, hogy ahová vitt, az semmi volt, a csávó lába nagyon büdös volt (pedig ugye a napi többszöri ima napi többszöri lábmosást is jelent, és persze kért pénzt, két különböző felindulásból is kifolyólag. Dühösen otthagytuk, és nem kapott egy petákot sem, és nekiindultunk a visszafelé útnak a sikátorok útvesztőjében. Sikeresen visszataláltunk, és útközben leltük többek között a fenti képet. Semmi extra, de mégis nagyon szeretem: a színek, a fények, az emberalakok, a formák és a Plus szatyor miatt, amit itt Tunéziában nem sokszor láttam (mint ahogy boltot sem).

A másik kép, amit Mohamednek köszönhetek (és inkább hálával gondolok a büdöslábúra, mint dühvel), az ez a lány. Méghogy nem szabad őket fényképezni, meg nem szeretik... egy frászt! Odafelé megpróbáltam elkapni, de európai módon engedélyét kértem (mivel észrevette, amikor a gépet kezdtem felemelni, ugye :) ), mutatva, hogy le akarom fényképezni. Hevesen tiltakozott, de láttam rajta, hogy hízik a mája. Szelíden gesztikulálva erőszakoskodtam egy sort, de továbbra sem engedte, majd Mohamed továbbtuszkolt, eszem a búráját. A kép a visszafelé úton készült, amikor is újra meglengettem a gépet, hogy cica, most akkor már csakugyan lekapnálak, és nem tiltakozott, sőt, ez a látvány fogadott a keresőben...

Illetve itt van ez a másik kép is, ami talán megint csak semmi extra, inkább annak alátámasztéka, hogy szabad ám itten embereket fotózni. Igazából bamba voltam, mert a viselkedésük maga volt a felhívás kattintásra, mert amikor meglátták nálam a gépet, vigyorogni kezdtek, és volt olyan pillanat, amikor mindhárman idenéztek, csak lemaradtam róla. Szóval bátorság, fotóstársak, és igenis SZABAD embereket fotózni itten, az arab világban, legalábbis ebben az eleurópaisodó csücskében. Tudom, hogy ilyen szó nincs, és talán túlzás is, de azért sejthető, mire gondolok.

Szemben mondjuk ezzel a lesifotóval, na itt nem lett volna szabad fotózni, legalábbis ezt nem, de eléggé vonzott a téma. Pláne, miután a lábmosó helyiségben pislantottam (ott nem mertem fotózni, meg különben is tele volt a gépen és bent sötét - de legközelebb talán megkérdezem őket), és a helyiség tele volt, mert éppen erre az imára készült a férfinép.

Mindenféle érdekeskedő átvezetés nélkül itt a következő kép, az egyik kedvenc az árusokról készült több tucatból. Megdöbbentő, hogy milyen kacatok voltak ezen a standon, a hangtechnika a Sokol szintű rádiónál kezdődött, és a büszke X-Bass feliratot viselő mono táska (ridikül) magnónál végződött. Itt jegyzem meg, hogy bár ez fotós szempontból teljes mértékben érdektelen, de az utcai hanghordozó-árusoknál kb. 85:15 a kazetták és CD-k aránya, a kazetta javára... kell még egy kis idő, míg ez megfordul, és végül nyer az MP3...

Ilyen és hasonló képeket sokat láthattunk már, azok általában jobbak, mivel süti őket a nap, többféle színes fűszer van, nagyobb zsákokban, stb. ennek viszont annyi az érdekessége, hogy én csináltam... ennyi. :)

És végül két kép, amihez nincsen komment, csak szeretem őket.
Ha hazaérek, nem lesz időm egy ideig, de remélem, tudom majd még folytatni, mert képet tudnék mutatni még bőven, ezek itt csak a Sousse-i látogatás rövid 2 órájának terményéből egy szűkmarkú válogatás.
A képeket csak a kijelzőn, meg laptopon láttam, bocs ha esetleg gányosak rendes monitoron...
*Aszlema = Szia

Paparazzi, pedofil!

Sziasztok! Érdekes felvetés lehetne, hogy ki mit tart a legnehezebben fotózható témának.
Biztos sok érdekes és tanulságos válasz születne, nekem is akadna egy-két dobogós jelöltem, és nem kizárt, hogy az egyik a strandfotózás volna.

Aki próbálta már, sejti miről beszélek. Profi(nak tűnő) felszereléssel amúgy is gyakorta halmozottan hátrányos helyzetűnek érezhetjük magunkat ha embertársainkat szeretnénk fotózni, mert gépet látva az esetek nagy többségében ijesztő gyorsasággal tőrnek elő az ilyen-olyan asszociációkra épülő zsigeri bizalmatlansági reflexek. És ha mindezt strandon félpucér emberek között szeretnénk művelni, akkor meg aztán különösen nem számíthatunk sok jóra.

Nem tudom kiben hogy, mindenesetre bennem még élénken él annak a sajtófotósnak az esete, aki nyári cikkhez fotózott illusztrációt egy balatoni strandon, mire azon kapta magát, hogy bilincsbe verve cipelik az őrszobára. Ott csak nagy nehezen sikerült megértetnie a közegekkel, hogy – ellentétben az ott tartózkodók vélelmével ­– nem unalmas esti órái kitöltésére gyűjt alapanyagot, mindössze a munkáját végzi.



Különösen kritikus a helyzet, ha gyerekekről van szó - és itt nem csak a strandokra gondolok. Azt hiszem fárasztó elfoglaltság volna ha striguláznom kellene, hányszor gondoltak már eddig pedofilnak. És hosszú sorokat töltene meg az ezzel kapcsolatos „szülői” számonkérések sora is.

Úgyhogy alapjában konfliktus kerülő ember lévén marad hosszú záridős tájképezés, meg titokban elsütött nagylátós kalózkodás.

Pedig ha körbenézünk, hihetetlen izgalmas témákkal találkozhatunk. Egy strand maga a megtestesült szociológiai rezervátum, igazi napolajban fogant fotográfus eldorádó, de ha már fotózni nem nagyon lehet, marad a szemlélődés, gyakran az is nagyon szórakoztató tud lenni..