Újra...

Hű, jó régen nem jártam már itt, volt mit bepótolnom, pedig remek dolgokat találtam.
(Csak ez a szerkesztés ne lenne nekem olyan nehézkes - biztos most is elrontok valamit. Őszintén szólva már a belépés is általában úgy tizedjére sikerül... )

Nos, most egy Operában készült képet gondolnék megmutatni.
Fent a kakasülőre kaptunk jegyet, ott is a második sorba. Előttünk egy család ült, egy 6-7 éves forma kislánnyal. Gondolkoztam is, mit fog vajon magával kezdeni ott ez a csöppség. A kezdetet várva előszedte a babáját, azt sétáltatta a korláton. Aztán sötét lett, elkezdődött az előadás, és elfelejtkeztem a kislányról. A szünetben vettem észre, hogy bizony jóízűt alszik, mialatt körülötte és a földszinten ki-be jártak a nézők.
Gépem persze nem volt, és míg ezen morfondíroztam, eszembe jutott, hogy a lányom telefonjában van kamera. Ugyan csak egy "ősöreg" Nokia 3110c, semmi állítási lehetőség, se támaszték, de szorgalmasan próbálkoztam.
Íme:
És a tanulság? Ja, az nincs :-)

Kárpátalja - az ígért folytatás

Nos, ígéretemhez híven folytatom az útibeszámolót. (Sajnos tényleg csak az, ha már jó képeket nem sikerült csinálnom.)

Néhányan még talán emkékeztek a viccre, hogy milyen az orosz törpe - a legnagyobb a világon. És ez nem csak a törpékre igaz! Íme két képes bizonyíték. (Na jó, a második inkább a 10mm-nek tudható be.)

Ez valódi, figyelmetekbe ajánlom a verebet, ami az ernyős virágzatú növény egyik "ágán" ül! A bimbók nagyobbak nála! Nem tudom, milyen növény volt, de hatalmas, lehetett vagy 2 méteres. Ezek itthon térdig szoktak érni! (Lehet, hogy túl közel van Csernobil?)

Óriásgalambok :-)

Arrafelé természetesen a vihar is fergeteges:

Szerencsére találtunk egy fedett sörözőt, ahol kivártuk a végét. (Saslikra megnézve az árut inkább nem vállalkoztunk.) Ez már az előző bejegyzésben keresett ungvári belváros, megpihentünk kicsit az Ung partján. A város sajnos már csak nyomokban őrzi a régi hangulatát, leginkább a vár alatti kis utcákban lehet még elképzelni a boldog békeidők bájos mindennapjait - az árnyas fasor alatt lépkedő hosszú szoknyás úrasszonyokat, a feszes pantallóban sétáló urakat, a fal tövében kezükben kosárral surranó cselédlányokat, a macskakövön néha végigcsattogó lovaskocsikat...

És hogy ne kelljen végilapoznotok a városról készült képeimet, készítettem belőlük egy képeslapot:

Egyúttal itt jegyzem meg halkan, hogy gyűjtöm a postai képes levelezőlapokat, tehát akinek van belőle, mielőtt a szemétbe dobná, jussak eszébe, és inkább hozzám juttassa el!

Kárpátaljai tócsarajzok

A múlt hét végén rövid kárpátaljai kirándulást tettünk családi körben, és memese azóta nyúz, hogy élménybeszámoljak. Nos, íme: eső után a tócsák ott is vizesek. Sőt, az optika általános törvényeinek megfelelően ott is tükröznek. Ebben speciel hasonlít kárpátalja kis hazánkra.

Sok mindenben persze nem hasonlít.

Először is - a határt átlépve feltűnően sok a benzinkút. Én nem is értem... Arrafelé sokkal nagyobb lehet a gépkocsik fogyasztása, ez lehet az ok.

Apropó határ. Itt még elő kell kotorni az útlevelet, pedig már egész elszoktunk tőle. A kamionok hosszú sorban állnak átjutásra várva. Személyautóval viszonylag keveset kellett várni, mindenféle kitöltendő cetliket nyomtak a kezünkbe, hogy addig se unatkozzunk. Összedobtuk orosz és angol nyelvtudásunkat, és tőtögettünk...

A következő egy ablak volt, ahol mindenféle dolgokat (útlevél forgalmi, stb.) beadtunk. Mint kiderült, még többet is, mint kellett volna. Az egyik cetlit a következő állomáson keresték rajtuk. Gyöztünk mutogatni, hogy nekünk már nincs olyan, mi azt is beadtuk az ablakon. Csóválták a fejük, hogy az lehetetlen, mert az nem oda kell. Végül egyikük bizonyításként beszólt az ablakos fülkébe, így aztán mégis előkerült a hiányzó cetlink.

Ezután már szabad is volt az út a Kárpátok bérceivel körített rónaságra. Első utunk Ungvárra vezetett. A GPS-be nem sikerült bejuttatnunk a szálloda címét, így hagyományos módon navigáltam. Hála remek tájékozódási készségemben és kiemelkedő térképolvasási tudásomnak elsőre odataláltunk a szállóba.

A szállodában választhattunk az ukrán és az orosz nyelv, mint kommunikációs eszköz között, szerencsére ez utóbbit vittünk magunkkal, így hamar megkaptuk szobáinkat. Meg kell mondjam, kellemes csalódás volt, teljesen kultúrált, szépen felszerelt, tágas szobákat kaptunk, és még a fürdő is tökéletesen rendben volt. Ez ott nem lényegtelen, mert bizony arrafelé még mindig a guggolós dívik.

A honfoglaláson íly módon szerencsésen átesve - és némi muníciót magunkba gyűjtve - elindultunk belvárost keresni. Mivel autóval indultunk, ez nem is volt olyan megszokott. Az utak vetekednek a pár évvel ezelőtti erdélyi főútvonalak minőségével, gödrök és hiányzó csatornafedők (!) színesítik arrafelé az úrvezetők unalmas vezetési tevékenységét. A közlekedési szabályok sajátos értelmezése csak hab a tortán. És most nem csak olyasmire gondolok, hogy körforgalomban a bejövőnek van elsőbbsége, ilyen máshol is megesik. Általános szabály arrafelé, hogy a terepjáróknak, a BMW-knek és a lesötétített ablakú autóknak van elsőbbségük, ebben a sorrendben. (Mert ha nem tartod be és jó kedvében találod a tulajt, végül még az is lehet, hogy életben hagy.)

Mindezek ellenére sikeresen eljutottunk - a piacra. (Családi döntés.) Nos, én két dolgot jegyeztem meg belőle: olcsó a cigi, és más a cipőválaszték, mint idehaza. Balogh igazi zsibvásárban reménykedett, ahol egymás után henteregnek fillérekért a jobbnál jobb M42-es hélios optikák, pelengek és ki tudja még milyen csodák. Nos, ilyent nem találtunk. Ittunk viszont kvászt, vettünk halvát és csatangoltunk egy csomót. A végén még a kocsit is sikerült megtalálni, és némi kacskaringó után tényleg Ungvár belvárosa felé vettük az irányt.
(folyt.köv.)

összecsendül két pohár...

Sziasztok Mindenki! Most csak beköszönök gyorsan, de resz-kessetek, nem leszek mindig ilyen "szűkszavú"!

Elsőként egyik múlt heti virtuális borozgatásunk jutott eszembe, amit a blog kitatálójával hajtottunk végre. (Tokaji 3 és 5 puttonyos voltak az áldozatok.) Szaporán koccantak a poharaink az éteren keresztül, megvitattuk a világ dolgait, egyeztettük a világbékére vonatkozó terveinket, meg miegymás. Ha akkor lett volna már kávézónk, talán oda ülünk be (este mégsem kávéra, inkább finom borocskára). Akkor még nem volt. Most már van. Remélem, sokszor találkozunk majd itt - akár egy finom gőzölgő fekete mellett, akár más itóka társaságában (jut eszembe, tea van?), és mesélünk jó nagyokat az élményeinkről - és magunkról, a világról, amiben élünk, legyen az valós vagy virtuális.

Addig is üdv mindenkinek: ultramarin