Barbi

Sziasztok!

Újra itt! Ma reggel Hubyval voltunk esküvő helyszín bejáráson, amikor egyszercsak hirtelen alkotói válságba kerültem. Elhihetitek nekem, ez elég rossz állapot. Szerencsére nálam nem tart sokáig, és ma nem is tarthatott. Hiszen délután Barbit fotóztuk. A sminkesem Lombosi Veronika készítette ezt a csodát, és ez egy referenciafotózás, a munkánkat szeretnénk az embereknek bemutatni. Plakát meg szórólap lesz belőle. Most hirtelen ezt az egy képet csináltam meg, hogy tudjam nektek is mutogatni. Ja a smink másfél órán keresztül készült és ez az utolsó képek egyike. A modellen egyre kevesebb ruha volt a végén meg már csak egy bugyi.

Azthiszem sikerült kivakarni magam az alkotói válságból. Köszi Huby, köszi Barbi!!!

Tropicana (CaféRio ellentábor)

Heló!!!!
Én is nagyon köszönöm, kedvesdrága Másik, hogy meghívtál, igyekszem bekapcsolódni.
Addig is egy kép az általám látogatott utolsó arénástaliról:
na ilyen, amikor pofánvakuznak, amikor épp pofánvakuzol, de szerintem ki lehet találni ki van a képen:)
szép napot!!
Egyik voltam:)

Pályázatok!

Ne felejtsétek!
Holnap jár le a National Geographic (katt) és a képfeltöltés a Fotóvilág albumba, és augusztus 1-gyel kezdődik ismét a Lumix (katt)!

Szóljatok, ha kihagytam valamit. :)

Az igazság odaát van..

Valami megmagyarázhatatlan történt, pontosan egy órája.
De kezdem az elejéről.

Van egy gyönyörű, fafaragásos tálcám Erdélyből, épp egy évvel ezelőtt vettem. Néhány hónapja feltettem az egyik kis polcra a szobámban, egy futónövény kis cserepe mögé. Elmesélem, hogyan kell ezt elképzelni, de csak mert tényleg fura dolog történt ma este.

A tálca tömör fa, méretét tekintve.. hát nem is tudom, olyan 40x30-as lehet. Kábé. A tálca a falhoz volt támasztva, álló helyzetben, tehát a rövidebbik oldalaival érintkezett a fallal és a polccal.
(Persze egyszerűbb lenne lefényké- pezni az egészet, tudom, de akkor meg mi maradna a vizuális fantáziá- nak? Inkább kiszen- vedem ezt a leírást magamból, akárhogyis.) :)))
Szóval. Meg nem tudom mondani, pontosan hány fokos szöget zárt be a tálca a fallal, de viszonylag kicsit, mert az alja kábé 5 centire volt a faltól - pont amennyire a cseréptől elfért.
Remélem nagyjából elképzelhető, ezen kívül más, ami történetünk szempontjából érdekes lehet szerintem már nem kívánkozik ide, mondom tehát a lényeget. :)

Egy órával ezelőtt feküdtem az ágyamon, épp átmeneti tévénézésben szenvedtem. (Már elmúlt.) :) Nyugi volt, a levegő sem mozdult. És ekkor hirtelen, a jóég tudja hogyan, a tálca fogta magát, és lefordult a polcról. Eldőlt szépen a faltól, és fejjel lefelé zuhant az alatta fekvő ágyra - szemem sarkából észleltem az egészet.

A növényen átbukfencezve vetette magát a mélybe, mintha csak valaki a falhoz döntött végét kissé megpöckölte volna, hogy na irány innen lefelé!

Néztük a csillárt, de az mozdulatlan volt, kis földrengés-féleség vagy hasonló tehát nem nagyon lehetett.

De akkor vajon mi volt ez?!
Egy szobán átszáguldó aprócska feketelyuk?
Ufojelenség?
Netán szellem?
Üzenet?

...

Rolling Stones - folyt.

Ahonnan mi álltunk - hátul középen - előrrébb menni nem lehetett, onnantól ugyanis a színpadig végig a küzdőtér egy sávban közönségtől elzárt terület volt. Előtte fogalmunk sem volt miért, arra gondoltunk talán a Jagger-féle ide-oda rohangálásoknak ad majd teret.

Tévedtünk. Egyszer csak azt vettük ugyanis észre, hogy a Stones folyamatosan közelít felénk. Egy mozgó színpadon jöttek, Watts-ostul, mindenestül, egyre közelebb és közelebb, mígnem aztán megálltak, közvetlenül előttünk, körülbelül 5-10 méteren belül.

És a show ott folytatódott, az orrunk előtt! Jópár számot így adtak elő.

Gondolom mondanom sem kell, mekkora volt az őrület. :) Nagykoncerten első sorokban még sosem csápoltam, most sem így terveztem, de mit csináljon az ember lánya, ha egyszer maga a Rolling Stones kényszeríti ilyen helyzetbe. :))

(Egyébként az ős Stones-rajongó Édesapámmal voltunk kint, ezt talán még nem említettem.)

Az eddig sem túl nyugodt hátsó "sorokban" felpezsdült az élet, tapsolt és őrjöngött az is, aki addig csak visszafogottan táncikált és üvöltözött. Valamiért a zacskó vizek száma is igencsak megszaporodott, így mire a zenekar ismét magunkra hagyott bennünket, már mindenki csuron vizes volt.

Namost fotózzon az ember ilyen körülmények között!! :)))

Hát mit ne mondjak, érdekes kihívás. Nem vagyok egy alacsony alkat, de előttem - szerintem ez mindig mindenkivel így van amúgy - jópár benga állat ugrált, csápolt és locsolt, én meg ilyen körülmények közt próbáltam meg képeket készíteni.

Két stratégiát alkalmaztam, felváltva. Az egyik a tudatos képalkotás technikája, a másik a felemelem a gépet a magasba és ha közelebb kerül valamely célzenész, lövök technikája. Ennyi idő távlatából már nem emlékszem nagyon, hogy az elkészült és jól sikerült képek közül melyik melyik technikával készült. Egy biztos. Amíg lehetett, én fotóztam megállás nélkül. :)

A gépem akkor még egy hónapja sem volt meg, így még nem tudtam sajnos, hogyan érdemes koncerten, színpadi fények mellett technikailag is jól fotózni. Mivel nem RAW-ban készítettem a képeket (a 2 gigás kártyára ugyanis nem sok minden fért volna), így sajnos megmaradt néhány kiégett kép a jövőnek. De nem bánom. Sem ezt, sem a kukázható képeket, mert sikerült néhány olyat készítenem, ami tetszik és amit nagyon szeretek.

Egy dolgot bánok csak, hogy fotósként két dolgot nem tudok megtenni egyszerre: teljes odaadással fotózni valamit és közben élvezni amit látok, átadni magam a pillanatnak és teljes lélekkel megélni azt.

De ne legyek telhetetlen, tudom. :)

Rolling Stones

Ma egy éve lépett fel a Stones a Puskás Ferenc stadionban.. hát súlyos beruházás, de mindenképp remek döntés volt kimenni. :)
Azokban a hetekben volt megállás nélkül ezer fok (de 35-40 legalább), aggódtak is, hogy mi lesz a nagy tömeggel ebben a hőségben. Folyamatosan locsolták a küzdőteret és a biztonságiak kis zacskó vizeket osztogattak, amiknek a sarkát kiharapva egymást spriccikolta a tömeg. Mókás volt. :)

Sokat vaciláltam indulás előtt, két okból is. Az egyik, hogy melyik obit vigyem magammal, a 18-55-öt vagy az 50-es 1.8-ast. Előbbi széleslátós, utóbbi fényerős, mindkettőt viszont nem akartam magammal cipelni. És ugye itt jött a másik dilemma a képbe: egyáltalán be merjem-e vinni a gépet a koncertre?! Sőt! Mi van, ha be sem engedik, mert már a bejáratnál visszafordítanak vele? A család tanácsa az volt, maradjon csak a gép otthon, de aztán győzött a fotós énem, arra gondoltam ha nem engedik be, megkockáztatom a csomagtartót neki, viszont ha nélküle megyek be és olyat látok, hogy.. akkor nagyon kész leszek. :)

Bejáratnál le se tojták. Később a tribünön sétálva egy ponton igen, megkértek pakoljam el. Mondtam jó. És azzal lesétáltunk szépen a küzdőtérre, hátra középre.. oda a kedvezőbb hanghatások (stereo élmény -> egy helyett kétoldali - szimmetrikus - megsüketülés) és az elviselhetőbb mennyiségű ember miatt.

A színpad hatalmas volt, amolyan Stones-osan monumentális. A show szintén. Óriási kivetítőkön követtük az eseményeket, és közben élveztük a hihetetlen hangulatú koncertet. Néha egy-két katt erre-arra, de semmi különös. Végülis az 50-est vittem, amit egy ponton már majdnem bántam is, mert kevés minden fért bele.. amikoris jött a nagy meglepetés.

(Folyt. köv., még nincs vége.) :)

Addig is két nagy kedvenc - utóbbit a fenti képért:
Rolling Stones - Love is strong
Keith Richards - Wicked as it seems

Kárpátalja - az ígért folytatás

Nos, ígéretemhez híven folytatom az útibeszámolót. (Sajnos tényleg csak az, ha már jó képeket nem sikerült csinálnom.)

Néhányan még talán emkékeztek a viccre, hogy milyen az orosz törpe - a legnagyobb a világon. És ez nem csak a törpékre igaz! Íme két képes bizonyíték. (Na jó, a második inkább a 10mm-nek tudható be.)

Ez valódi, figyelmetekbe ajánlom a verebet, ami az ernyős virágzatú növény egyik "ágán" ül! A bimbók nagyobbak nála! Nem tudom, milyen növény volt, de hatalmas, lehetett vagy 2 méteres. Ezek itthon térdig szoktak érni! (Lehet, hogy túl közel van Csernobil?)

Óriásgalambok :-)

Arrafelé természetesen a vihar is fergeteges:

Szerencsére találtunk egy fedett sörözőt, ahol kivártuk a végét. (Saslikra megnézve az árut inkább nem vállalkoztunk.) Ez már az előző bejegyzésben keresett ungvári belváros, megpihentünk kicsit az Ung partján. A város sajnos már csak nyomokban őrzi a régi hangulatát, leginkább a vár alatti kis utcákban lehet még elképzelni a boldog békeidők bájos mindennapjait - az árnyas fasor alatt lépkedő hosszú szoknyás úrasszonyokat, a feszes pantallóban sétáló urakat, a fal tövében kezükben kosárral surranó cselédlányokat, a macskakövön néha végigcsattogó lovaskocsikat...

És hogy ne kelljen végilapoznotok a városról készült képeimet, készítettem belőlük egy képeslapot:

Egyúttal itt jegyzem meg halkan, hogy gyűjtöm a postai képes levelezőlapokat, tehát akinek van belőle, mielőtt a szemétbe dobná, jussak eszébe, és inkább hozzám juttassa el!

Hálóóó!

A Kassán múlt héten eltöltött fél nap azon napok egyike, amikor egész egyszerűen nem megy, na. Hiába. Ott egy új helyszín, egy csomó látnivaló, idő mint a tenger, gép a kézben.. és mégsem.

Először kerestünk egy helyet, ahol pénzt válthatnánk, mert bár iszonyat éhesek/szomjasak voltunk, pénz nélkül ugye esélyünk sem volt. Fél óra alatt sikerült is, köszönet érte a helyi Erste fióknak, ahol negyed óra sorbanállás után jó negyed óra pénzvizsgálat következett: úgy tűnt sosem láttak még 10.000 Ft-ost. És magyar személyi igazolványt sem.

Beültünk - ittunk, majd komótosan elsétáltunk a helyi szuperkifőzdébe, ahol hát.. hihetetlen finom sztrapacskát ettünk! Úgyhogy alakult már a nap, de még mindig nem volt az igazi.

A következő állomás tehát egy kávézó volt: na ezt jól beterveztük, a belváros főutcájának közepén kerestünk egy kiülős helyet, ahonnan a fincsi cappucchino-t elfogyasztva, kvázi lesből lőhettünk, hehe. :)
Vagy 2 órát ücsörögtünk egy helyben és fotózgattunk.. részemről igen halovány sikerekkel. Aztán persze a vihar közeledtével és időnk lejártával támadt fel a kedv és az ihlet is, de késő bánat.. így jártam.

Ez a kép még a történet legelején készült, megérkezésünket követő kb. 5 percen belül. Valószínű aznap itt, a "csúcson" kellett volna abbahagynom. :)))

Hálóóó!

Instant stúdió galuskával

A múlt hét végén Tokodon jártam. Elhunyt nagymamám testvérének 80. születésnapját ünnepeltük. Ahogy illik, étterembe ment az alig egy tucat ember, és az ünnepi ebédet ott költöttük el. Az étterembe belépve már örült a lelkem. Az ablakon beérkező fényt egy sűrű szövésű, fehér függöny engedte át. Hatalmas softboxom van - dünnyögtem magamban. Az embereket ezért úgy ültettem, hogy akiket fotózni szeretnék, azok üljenek a "stúdiólámpával" szemben. Ide került az ünnepelt fia is, aki 53 éves. Két diplomás mérnök, és egy gyárban dolgozik vezető pozícióban de 35 éve, és folyamatos műszakban. Az előételem, ami egy grízgaluska leves volt, már régen kihűlt, amire sikerült elkészítenem a képet, amit szerettem volna. A modellem nem vette észre hogy őt fotózom, pedig feltűnő szokott lenni egy USM 70-200L :) ( A 10-20-szal ellentétben) A kép ezáltal lett őszinte, és beszédes. Fogadjátok szeretettel.