2010. 01. 18.

A vén csavargó

Tegnap voltunk megint Hobó koncerten. Van új lemeze, meg különben is ki akartam próbálni az új gépet élesben koncerten, mert az eddigi két hónap alatt még nem sikerült. Nem vagyok Hobó rajongó, otthon nem hallgatom, nem vágom a dalszövegeit, de tisztelem az öreget. A koncert legjobb része az volt, legalábbis nekem szívetmelengető, amikor lejött a színpadról és egy számot úgy nyomott le, hogy végig sétált a közönség között. A tök sötét nézőtéren erről alig készült használható, és most nem is ezek miatt a képek miatt írom ezt le - de az arcokról jól látszik, hogy SZERETIK az EMBERT, aki ott kering köröttük rekedten - hanem hogy volt egy korabeli páros közvetlenül mellettem, a néni már szintén volt 60 körüli, aki a maga módján végig tombolta a koncertet, és azon szurkoltam hogy, Hobó mellette is menjen el, aztán ami történik, az már a néni gondja lesz. És persze úgy tűnik, összevuduztam a dolgot, mert amikor a néni mellé ért, elkapta a kezét és megpörgette egyszer, ő meg boldogan vigyorgott. Hát ez jó kis csöpögős sztori lett, de a lényeg, hogy az öreg 65 éves, sok arca van, és néhányat sikerült elkapni. Az FF képek eredetileg is FFek, különben lehet, hogy a színesek is jobbak lennének fekete-fehérben, de ezt hamarjában így.



9 megjegyzés:

Mácsai Ferenc írta...

Irigylésre méltó sorozatok.:)

Gabriella írta...

Hubykám! Ez tök jó lett! Teccik nagyon. Én ráadásul imádom ezt az arcot, az első koncert élményem is hozzá kötődik: a Balokányban asszem 82-ben... És mellettem is eljött és megfogta a kezem. :)
MammaDög voltam

RealQuentin írta...

Köszik! :)
Mamma, a te kezedet én is megfogtam volna!

bépé írta...

Milyen gép?

Ónodi Zoltán - Zoty írta...

Nagyon remek képsorozat!

RealQuentin írta...

@Zoty: köszi :)
@bépé: áh csak egy digitális :) (7D)

bépé írta...

Szép gép, jó képek!

Mándi Emese írta...

Bár a szívbemarkoló történettől egészen könnyes még a szemem, annyit azért mégis meg tudok állapítani, hogy ezek jóók.. a színes azért mert koncert, az ff meg azért mert ff. :)

RealQuentin írta...

:D