2009. 08. 19.

Kádban a diófa alatt

Úgy lett volna igaz, ha a kádban után egy és-t írok, de akkor nem elég feltűnő a cím. Szóval az történt, hogy amíg Emese és Huby Aligán vitorláztak addig én leugrottam Pécsre egy régi kedves ismerős esküvőjét megörökíteni.
Délben kezdtük volna a fotózást, a pár kisbabája Kati egy kicsit keresztbe húzta a számításokat, ugyanis a nagy napra való tekintettel nagy sírást rendezett. Ezért aztán sem én sem a szülők azaz a pár nem tudta maximálisan elengedni magát. Mert előzőleg a gyönyörű fürdőszoba kiaknázását terveztük, ebből az lett, hogy amikor már végre a kádban ültek, akkor Kati újra rázendített, de olyan keservesen, hogy én kértem Ágiékat, hogy vigasztalják.



Persze a kis huncut anya kezében azonnal vidám és mosolygós lett. Mondjuk Kativigasztalás alatt sem voltam tétlen, kivételesen nem felejtettem el a gyűrűket és a csokrot lefotozóni (na jó sosem felejtem el, csak van, hogy a lakodalomban jut eszembe). Na és persze ott volt még Dorka a nagyobbik gyermek, aki egy tündér és szó nélkül csinált mindent, amit kértem tőle.



Amikor Kati is úgy döntött, hogy kapnak a szülők egy nyugis húsz percet, gyorsan kivonultunk a diófa alá egy rögtönzött pikniket imitálni.




Aztán már csak a szertartás volt vissza, ami szerencsésen minden baki nélkül zajlott.



5 megjegyzés:

RealQuentin írta...

Bezzeg, amikor ma jöttek a képekért, amiket világrekord gyorsasággal kaptak meg (szombaton készültek ma meg szerda van, ugye), Kati úgy vigyorgott rám végig, mint a vadalma :)

BNS írta...

grat, van benne finomság

Németh Nati írta...

Biztos az anyukája kezében volt... A babák már csak ilyenek!
BNS köszi, készültem rá nagyon és élveztem is!

Mándi Emese írta...

Nagyon szépek, a szőke tündérke meg aztán főleg! Kellemes képek, és a bejegyzés is klassz lett. :)

miss Muffin írta...

nagyon szép fotók!! :)