2009. 06. 04.

Egy éves a Café Rio :)

.
The Café Rio is one year old today

Eszembe jutott az éjjel, hogy mintha mostanság lenne egy éve, hogy elindult ez a blog.. és akkor vettem észre, hogy hát igen, napra pontosan ma egy éve tettem fel az első bejegyzést ide. :)

Amikor ezt az egészet kitaláltam és életre hívtam, pontosan azt vártam tőle, ami aztán lett is belőle. Egy kellemes hangulatú, sokszínű fotós blog klassz képekkel, érdekes eszmecserékkel, nagyszerű fotósokkal és számos hamisítatlan off-nagymesterrel. :)) Őszintén örülök, hogy a blog működni látszik, amiért ezúton is köszönet minden látogatónak és közreműködőnek!

És ha már itt tartunk, szeretnék buzdítani mindenkit, aki még eddig nem tette azt is, hogy ha bármikor kedve támad, szóljon csak hozzá nyugodtan a bejegyzésekhez, képekhez, bármihez! :)


* * *

No de vonjunk most akkor egy kis mérleget.. régóta terveztem már, és mi sem jobb alkalom erre, mint ez az évforduló. Mivel a számláló nem a kezdetek kezdetétől megy, így most az elmúlt 318 nap eredményét tudom ismertetni Veletek.


Látogatók száma
Ahogyan arra számítani lehetett, a tavaly júniusi kezdeti lelkesedést viszonylag erőteljes nyári visszafogottság, majd az októbert leszámítva egy nagyjából állandósult bejegyzésforgalom követte, amihez igazodott a nézettségünk alakulása is, számosítva havi átlag olyan 600-700 ránk kattintással. (Ebben a számban az oldalfrissítések nincsenek benne, azokkal egyébként közel a duplája lenne ez a szám.)
Aztán idén februárban bekövetkezett egy erőteljesebb ugrás, az oldalra kattintások száma abban a hónapban 1.000 fölé kúszott, és ezt az eredményt tartjuk azóta is, sőt áprilisban már meghaladtuk az 1.500 idekattintást is.

A legtöbb látogatót egyébként 21:00 és 22:00 között produkáljuk, hajnali 4 és 5 között viszont siralmasan alacsony a nézettségünk. :) A hét napjait tekintve a legnépszerűbb a szerda és itt a nagy vesztes a szombat ugye.


Hivatkozások
A legtöbb látogatás a Google Blogger irányítópultokról érkezik - ezek mögött értelemszerűen a Rendszeres Olvasóinkat vélem felfedezni, ezúton is üdv Néktek! :)

Ezt követik a blogger profil oldalak, az iwiw adatlapok, Simák Geri és Orosz Sanya blogja, a FotóAréna és a Photograph.hu, aztán Balogh Zoli oldala, Walter Neiger blogjai (ez is), Abile kuckója, a FotóVilág, és így tovább.
Köszönet a bloggereknek a hivatkozásokért ezúton is!

Thanks for the link and the visitors, Walter!



Keresőszavak
..amik alapján a Google-ban például ránk találnak ugye. (Más keresőt eddig még nem azonosított a számláló.)
Na itt a győztes - soha ki nem találnátok - a boronatárcsa, hála érte Rolfnak és az ő azonos című bejegyzésének. :) Ez eddig összesen egyébként 82 db látogatót hozott a konyhára. Aztán nagyobb mennyiségű látogatót hozott még szerénységem, a rio, a tágas égen andalog (a másik korábbi hülyeségünk Rolffal ugye), aztán pedig jönnek az egyéb nevek, szavak összevissza-szanaszét mindenféle (rókakutya 12).


Szoftverek
Namerthogy természetesen ilyen, hihetetlen izgalmas adataim is vannak. Látogatóink 43,44%-a Mozilla Firefoxot használ, őket követik az Exploreresek 36,71 %-kal, aztán jön a Safari, majd a Chrome, Opera, iPhone, stb. Netscape-s látogatónk ezidáig egyetlen egy volt csak. :)
Ablakos operációs rendszert használ a látogatók 85,75%-a, őket követik az Almások 13,03%-kal, a maradék %-okon osztozkodnak a mobil rendszerek, a Pingvinesek meg egyebek.

Ami mondjuk érdekes lehet még, az a képernyőfelbontás. A minket nézegető monitorok közel 44%-a 1024x768-as felbontáson működik, 1280x1024-es a monitorok 29%-a, és hát igen, 800x600-as látogatóink is vannak, igaz nem túl sokan. :)


Egy kis földrajz

A látogatások 93,4 %-a magyarországi IP címről jön, ezt követi Románia, USA és Szlovákia 1% fölötti eredményekkel, aztán jön Svájc, az Egyesült Királyság, Németország, Kanada, Franciaország, Írország, Spanyolország, és így tovább.

*

Külhoni és hazai látogatóinkat ezúton üdvözöljük, és minden - egyébként csendes - látogatónktól egy-egy esetleges beköszönésnek azt hiszem a többiek nevében is mondhatom, hogy nagyon tudnánk örülni! :)


* * *

Egy év múlva már nem ússzátok meg, grafikon-hegyeket is hozok, idénre viszont még van (el)sütnivalóm.. íme a bejegyzéshez a névadó kép, a Café Rio eredeti, színes változata, a nagy napra való tekintettel ezennel akkor debütál is itt a blogon, ezzel kívánva Nekünk, önmagának, mindenkinek

NAGYON BOLDOG SZÜLINAPOT! :)

39 megjegyzés:

Rolf242 írta...

Köszönjük szépen, hogy lehetőségünk van itt marháskodni, és azt, hogy el is viseled! :) Szeretünk Emese! :)
Boldog Szülinapot Café Rio!!! :)

savanyúcukor, hogy mást ne mondjak :D

Altnőder Emese írta...

http://www.youtube.com/watch?v=wK6mArpdHI0

:)
boldog szülinapot!!!!

Mándi Emese írta...

Rolf igen, elég is lesz ennyi, köszi. :D

Egyik: :D
(Ez jóó amúgy!) :)

Altnőder Emese írta...

mi az hogy amúúúgy és mi az hogy zárójel
éljenek az almások főleg az egyikalmás!!!! :D

Altnőder Emese írta...

és hogy lehet pont a kritikus időzóna felé igyekezve megkezdeni a partit
áááá
na jóéjt! :))

Rolf242 írta...

nyilván zárójelben a KUKACOSALMÁSOK :D :D :D

Mándi Emese írta...

Kukaca válogatja, kinek mikor kezdődik ugye a nap.. :D

bépé írta...

Kiváltképp örvendek, hogy sikerült felhoznom ennek a blognak a nívóját egy szintre. Nyilván a szint meghatározása további kutatásokat igényel.
anyway nyé za sto
Köszönjük Emese.
ps.: a zeggyik legjobb szájt a mégjobb szájtok eléréséhez:)))

Altnőder Emese írta...

"Rolf igen, elég is lesz ennyi, köszi. :D"
:)))

http://www.youtube.com/watch?v=OerOVPaSfss

:D

Johnny írta...

A hülye időérzéked, az...
Amúgy én pl sokszor szoktam 600x800-ban nézni az oldalt, iPhone-ról... hihihi
Valamint a sok külföldi közül is vagyok egy pár én magam, hiszen ha külföldön vagyok, akkor is meg kell nézni, mi a szöszt offoltok itten össze! :)
Heppi börszdéj!!!

J

Altnőder Emese írta...

így aztán a statisztikai adatok legnagyobb görbéje nem más, mint az énekes :)

Johnny írta...

Egyik, Te legörbéztél engem csak úgy simán??? Ez vért kíván! :)

Altnőder Emese írta...

azt adhatok :DDD

Rolf242 írta...

A kukacosnak, mert beszólt! :D
http://www.youtube.com/watch?v=emzN3D_HAOQ

:D :D :D

Johnny írta...

Énekórát adok-veszek...

Mándi Emese írta...

:D:D
Na gyűlnek szépen az off-nagymesterek, látom. :D

Bépé: :D
A linkekre külön is: :D :D
Johnny Neked meg köszönjük, hogy megmented az oldalt a nézéseddel. :D

Rolf242 írta...

Van éneklő órád? dekirály!!! :D

Altnőder Emese írta...

akkor viszont és elköszönésképpen:)
http://www.youtube.com/watch?v=FTyuAAb0idE

Johnny írta...

Te meg lenézőztél??? Egyik Másik oldal-látogató olyan hangnemet üt meg, hogy az felháborító! Tudod mikor fogom megint megnézni az oldalt külföldről! :) Még pár hét, aztán lesz izlandi látogatód is... :)

Mándi Emese írta...

Maradsz is ott? :D

Tejóóóóisten, mi ez, Egyik?!?! :D:D:D

Altnőder Emese írta...

nem az, hála az égnek :D

Johnny írta...

Na, Te meg nem érted a magas-művészetet....

Rolf242 írta...

éljen az OFF :)
és a BORG! :)

http://www.youtube.com/watch?v=UBXgbshjMzg&feature=PlayList&p=0686F8B2FCCA08A1&playnext=1&playnext_from=PL&index=39

Szamee írta...

Boldog szülinapot Cafe Rio!
Az USA-ból én növeltem a kattintások számát:) ...áh, nincs mit, igazán :)

Képeket meg majd tolok.

Szamee írta...

http://birdsongradio.com/listen.m3u

Ezt a linket javaslom mindenkinek, természetesen alkohol mellé.
0-24 ig madárcsiripelés rádió!!!
Fantasztikus:D

Várday Béla írta...

Boldog szülinapot!

Abile írta...

Boldog blogszületésnapot kívánok... megleptetek, hogy bekerült a blogom neve a bejegyzésbe ! :o)) További sok sikert és sok olvasót!

RealQuentin írta...

Már csak azt tudnám bárcsak, hogy mi a francért kűzdöttem én tavaly októberben az arab belépőoldallal Tunéziából, ha meg se nincsen említve ebben az egyébként szép statisztikai átekintésben?!
Nem volt nehéz ezt az egy év dolgot megérezni, épp a tavalyi Fotós Fesztiválon beszéltünk róla, ami most is mevaolt csak nélkülünk, és tavaly amint hazaértél, kb meg is csináltad.
Szóval Happy Borzday. Nekem meg kéthavonta egy valamirevaló bejegyzésem volt mindössze, ez azért eléggé cikória :(

Mándi Emese írta...

Huby az a négy tunéziai látogató, az mind Te lennél?

Abile, Várday Béla nagyon köszik! :)

Szemike a madárinfluenza már divatjamúlt, az USA-ból valami modernebbet vártunk volna Tőled. :D
A kattintásokat meg Neked is nagyon köszönjük, nagyban kisegítettél vele minket. :D

bépé írta...

Noch einmal:
http://www.youtube.com/watch?v=I2NOfOeSX4k&feature=fvw

BNS írta...

Boldog szülinapot!
Gyuri

Detti (alias mégegyterézanyu) írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Detti (alias mégegyterézanyu) írta...

Khmm, khmm... bár hát ugye én nem vagyok fotós, csak egy mezei halandó (szégyellem is magam emiatt:) de azért halkan és félve megemlíteném, hogy nem látom a nevemet a rendszeres olvasók között..fáj ez nekem, de majd csak túlteszem magam a kezdeti sokkon és írok még ide azért majd!
Nem-nem, nem kell hálálkodni, tényleg semmi szükség rá:)))
Boldog Szülinapot!!

RealQuentin írta...

Khmm, khmm...
Tedd be magad :)

Zsákai Péter írta...

Titokban szoktam olvasni a blogot! :) A XIII. kerületből és szüleimtől Kecskemétről növelem a látogatottságot. 1280x1024-ben nézelődök Tűzrókával és Internet sExplorer-rel. Sosem kerestem rá a boronanemtommicsodára, hanem anno iwiw profilról tévedtem ide. Általában olyan este 10 magasságában nézelődök itt (én biztos nem növelem a nézettséget hajnali 4 és 5 között :)). Most már minden fontos dolgot tudtok rólam! ;)

Boldog szülinapot!

Balogh Zoltán írta...

Ha minden igaz Portugál látogató is akadt mostanában:-)

Hepi börzdéj

Mándi Emese írta...

Péter leszámítva, hogy valójában ki is vagy Te. :))) Egyébként örülök a bejelentkezésnek és üdv itt!

Dettike jól mondja Huby, tedd oda magad, ne légy szívbajos! (Az amúgy sem Rád vall.) :)))

Köszik!

Ja.. Tunézia-Portugália 4:6, hehe. :D

Zsákai Péter írta...

Hogy ki vagyok? Akinek hamarosan remélem egy fotód lóg a falán! Így megvan vagy segítsek még? :))))))

Mándi Emese írta...

Hehe, sziaa! :)